Az első Formula–1-es Magyar Nagydíj kuriózumnak számított, hiszen az első volt a vasfüggöny mögött, így a világ minden táján felkapták rá a fejüket.
A minden szempontból különleges versenyre kockás zászlót tervezett Victor Vasarely, a 20. századi egyetemes képzőművészet egyik nagy hatású alkotója, amelyet a francia állam ajándékaként egy francia ejtőernyős hozott el a Hungaroringre. Óriási közönségsikert aratott, amikor az ejtőernyős a zászlóval földet ért a mogyoródi Formula–1-es pálya célegyenesében.
A Hungaroring vezetői az idén arra gondoltak, hogy a pálya 30. születésnapja alkalmából felidézik ezt a szép emléket. Vasarely unokájának, Pierre Vasarelynek a jóvoltából megkaptuk az eredeti zászló lenyomatát, és elkészítettük a zászlót, amelyet a 2016-os Formula–1-es mezőny összes tagja aláírt.
Ennek a zászlónak az eszmei értéke felbecsülhetetlen (főleg, hogy jó néhány olyan pilóta is ellátta a kézjegyével, akit jövőre már nem láthatunk a mezőnyben), ezért is gondolta úgy a Hungaroring, hogy nemes célra ajánlja fel, s a választásunk a Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági kampányra esett. A licit 500 ezer forintról indul.
A Hungaroring, amely számára nagyon fontos a társadalmi szerepvállalás, nem elégszik meg ennyivel, a támogatást megtoldotta még azzal, hogy aki a hungaroringshop.hu weboldalon a Hungaroring és a Groupama Tanpálya ajándék-utalványai és részvételi jegyei közül december 18-ig vásárol, a vásárlása értékéből 500 forinttal járul hozzá a Jónak lenni jó kampány munkájához, s támogatja vele a rászoruló gyerekeket.