Román nemzetiségi műsor - 49. hét

A Román nemzetiségi műsor december 5-11. közötti adásaiban.
 

December 5., hétfő:
– Hírek.
– Kalendárium: válogatás a december 5-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
– A Román nyelv és kultúra fejlesztése céljából a Méhkeréki Román Nemzetiségi Óvodában több rendezvényt is tartottak novemberben. A projektet, amelyet Simina Gertan tanárnő vezetett, november 28-án zárták le egy műsorral. A gyerekek méhkeréki népszokásokat mutattak be.
– Az Európai Kézilabda Szövetség elkészítette a tegnap rajtoló női kézilabda EB erősorrendjüket. Norvégia elsőségéhez nem férhetett kétség, de vannak érdekes helyezések a top tízben, Magyarországot például ötödiknek rangsorolták. Románia a hetedik helyen van a szakírók szerint. Ma este, Magyarország Csehországgal, Románia pedig Norvégiával mérkőzik.
– Népzenei műsor „De dor si drag” címmel.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Ádám

December 6., kedd:
– Hírek, sporthírek
– Népi kalendárium/Szent Miklós napja – Gabriela Rusu Pasarin/Román Regionális Rádió
– A gyulai Pro Musica kórus a szegedi románoknál kolindált december 3-án. Beszélgetés Adrian Bugyi karnaggyal.
– December 4-én a budapesti ortodox kápolnában koncertezett a Kolozs megyei Diaconia kórus. Elekes Gabriella tudósít.
– December 17-én rendezi meg a Békés megyei Méhkerék a hagyományos kolinda fesztivált. Beszélgetés Netye Bertold alpolgármesterrel.
– Ecranul nostru előzetes
– Román Regionális Rádió – Marosvásárhelyi Stúdió/ A román kultúra, tudomány és művészet nagyjainak a bemutatása. Megszólaló: Theodor Pallady festő
– Aradi és temesvári kulturális programajánló /Agneta Nica/
– Román Rádió – Beszélgetés Constantin Zarnescu íróval Constantin Brancusi születésének 140. évfordulóján.

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

December 7., szerda:
– Ivica Glisici a szerbiai Timoc-völgyéből érkezett a Magyarországi Román Kutatóintézet novemberben megtartott szimpóziumára. A vajdasági román közösséggel ellentétben, a szerb hatóságok semmilyen nemzetiségi jogokat nem biztosítanak a Timoc-völgyében, mintegy 200 ezer lelket számláló román közösségnek.
– Szurkolók Klubja. Vendég: Sorin Domsa.
– Népi kalendárium

Szerkesztő-hírszerkesztő-műsorvezető: Boka Tibor

December 8., csütörtök:
– A román nép rövid története. Neagu Djuvara, történész 100 éves /ismétlés/
– December 8-án történt események.
– A Gyulai Szent Miklós Püspöki Székesegyház védőszentjét, Szent Miklóst ünnepelték december 6-án. Beszél: PS Siluan – gyulai román ortodox püspök.
– Heti gyulai esemény összefoglaló
– Lapszemle
– Népi kalendárium

Szerkesztő-hírszerkesztő-műsorvezető: Kreszta István

December 9., péntek:
– Hírek
– Kalendárium: válogatás a december 9-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium

– A sarkadi román közösség nagy álma válna valóra azzal, ha a városban lenne egy román ortodox templom. Ezt az igényt még szeptemberben mondta el Tát János, a helyi román nemzetiségi önkormányzat elnöke Gyulán, a Román Gasztronómiai Fesztiválon, ahol jelen volt Petre Guran államtitkár, a Határon Túli Románok Hivatalának elnökhelyettese. Azóta, a Békés megyei város önkormányzata egy telket is felajánlott, ahol fel lehetne építeni a templomot.
– Románia gasztronómiája: Töltött káposzta, ahogy Buzau–megyében készítik: tökben és kemencében.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Ádám

December 10., szombat:
– Az ortodox és a neoprotestáns egyházak programja.
– Népi kalendárium – Gabriela Rusu Pasarin/Román Regionális Rádió
– Romániai és nemzetközi évfordulónaptár
– Coloana infinitului – Gheorghe Verman /Bukaresti Rádió/ – román kolindák
– Könnyűzenei műsor – bemutatjuk az Alb&Negru együttest

Szerkesztő-műsorvezető: Kaupert Júlia

December 10., szombat:

– Hírek, sporthírek
· Népi kalendárium – Gabriela Rusu Pasarin (Román Regionális Rádió)
· December 4-én a budapesti ortodox kápolnában koncertezett a Kolozs megyei Diaconia kórus. Interjú Marcel Agrisan atyával és részletek a koncertből.
– Interjú Pojendán Gergő méhkeréki zenetanárral aki a Magyarországi Románok Kutatóintézete 26. tudományos szimpóziumán zenekutatásairól tartott előadást.
· Zoe Fuicu (Temesvári Rádió) „De dor si drag” – népzenei műsor

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább