Lendület Rózsa Györggyel

A Lendület magazin november 24-i adásának tartalmából
 

A Lendület következő epizódja november 24-én, csütörtökön 16.30 órakor látható az M4 csatornán, amelynek középpontjában a Kanyó Éva Kupa áll.
A leány utánpótlás tornászok legnagyobb hazai versenye az országos bajnokság, amely az ifiknél a Kanyó Éva Kupáért zajlott. Így nem véletlen, hogy az Ígéret földje rovatban egy különleges vendég pontoz, Rózsa György televíziós személyiség, Kanyó Éva férje, hiszen a Magyar Torna Szövetség egykori elnöke mindig részt vesz ezen a viadalon. Az Ászok ásza most Fehér Nóra lett, a Győri AC tornásza vehette át az összetettben és a gerendán is kiadott Kanyó Kupát, természetesen Rózsa Györgytől. A Nehéz napban nemcsak az ifi, hanem a kadet és a serdülő versenyzők is beszámolnak a viadal nehézségeiről. Az egykori Európa-bajnok, Guczoghy György értékel a Különvéleményben, a Tökéletes mozdulatból pedig kiderül, mekkora sportdiplomáciai sikert ért el Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára, ugyanis beválasztották a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) végső döntéseket meghozó bizottságába, a FIG Councilba. Lendüljenek velünk!

Lendület – M4 Sport – November 24., csütörtök, 16:30

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább