×

Túl az Óperencián - Bolba Lajos - 45. hét

A Túl az Óperencián 45. heti ajánlója
 

A nyolcvanöt esztendős Bolba Lajos a Zeneakadémián tanult, ahol karvezetőként végzett. Ezt követően ének és irodalom szakos tanári diplomát szerzett, egy ideig tanított is, 1959-ben pedig a Magyar Rádió könnyűzenei szerkesztőségéhez került. A hatvanas évek elején kinevezték a szórakoztató zenei osztály élére, ahol már hangversenyeket és táncdalfesztiválokat szerkesztett, létrehozta a Harmónia vokál nevű énekegyüttest, illetve olyan országszerte népszerű műsorok megvalósításában is oroszlánrészt vállalt, mint a Tessék választani!, a Made in Hungary és a Slágerbarátság. Rádiós munkája mellett színházi karnagyként és zenei vezetőként is dolgozott, ekkor ismerte meg későbbi feleségét, a színésznő Póka Évát, aki 1986 óta a Madách Színház tagja, a teátrum nagy sikerű musicaljeinek szereplője.

A 20. század második felének zenei életében meghatározó szerepük volt vendégeinknek, és így nem „csak” élet-, hanem kortörténet is egyben, ami kibontakozik előttünk a hét folyamán. Póka Éva felvételei pedig mindezt erősítve és megszínesítve olvadnak bele csevegéseinkbe.  Tartsanak velünk!

Várok mindenkit szeretettel: Nagy Ibolya – szerkesztő-műsorvezető

Túl az Óperencián minden nap 9:04-től és 18:04-től a Dankó Rádióban!

Korábbi adások >>>

 

Videó ajánló

Olvasson tovább