A hét területi válogatóból, határon innen és túl több mint 400 továbbjutó, azaz 48 produkció juthatott el a balatonakarattyai Páva táborba, melyben már most életre szóló barátságokkal és élményekkel gazdagodtak a gyerekek. A versenyzők a táborban felkészültek az előttük álló megmérettetésre és feladatra, nevezetesen arra, hogy önmagukból a maximumot kihozva hengereljék le a közönséget.
A versenyzők négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket:
– Hangszeres szólisták és zenekarok;
– Táncos szólista és táncos pár kategória;
– Táncegyüttes;
– Énekes szólista és énekegyüttes kategória.
Nézzék meg a gyerekek bemutatkozó filmjeit, illetve a legjobb pillanataikat a táborból:
Az új barátságok első pillanatai
A tábort megnyitotta Kelemen László és Doncsev Balázs
Így indul egy nap a Páva táborban
A „Hangszeres szólisták és zenekarok kategória” táborozói
A „Táncos szólista és táncos pár kategória” táborozói
A „Táncegyüttes” kategória táborozói
Az „Énekes szólista és énekegyüttes kategória” táborozói
November 4-től tehát, hat héten keresztül szórakoztatnak bennünket a Páva tehetségei péntek esténként a Dunán!