Egyéb

Egy hazában: A Magyarországi Szlovák Újságírók napja

Az Egy hazában október 16-i adásának tervezett tartalmából.
 

59 évvel ezelőtt 1957. október 4-én jelent meg először a Ľudové noviny, a magyarországi szlovákság egyetlen hetilapja. A Magyarországi Szlovák Újságírók napját ezért október 4-én ünneplik, ebből az alkalomból találkoztak a sajtó képviselői hétfőn Budapesten. Ezt követően értékelte műsorunknak a hazai szlovák sajtó helyzetét Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke, a Ludové noviny korábbi főszerkesztője.

600 hazai és külföldi előadó részvételével, 23 programmal várta idén az érdeklődőket a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ által 7. alkalommal megtartott Szerb Kultúra Hónapja. A rendezvénysorozat kiterjedt az ország szerbek lakta településeire, és hétfőn, Szerbia budapesti nagykövetségén rendezett fogadással zárult, amelyen Aleksandar Vulin, szerb munkaügyi miniszter mellett részt vett Szabó László, külügyi államtitkár is.

Jövőre az ideihez képest negyedével nő a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények felújítására szánt állami támogatás. A mai kor kihívásaira csak közösen tudnak a nemzetek sikeres válaszokat adni – mondta a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa csütörtökön Aradon. A Lengyel Kutatóintézet és Múzeum a Magyarországi Lengyel Iskolával közösen „Forradalmat csinálunk” címmel képzőművészeti és történelmi workshopot rendez október 22-én, a Poznani Június és a Magyar Október 60. évfordulója alkalmából. 1050 év óta keresztény Lengyelország – ebből az alkalomból tart konferenciát a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület október 20-án, a budapesti, Nádor utcai székházban. A Baranya megyei bosnyák-horvátok népviseletét bemutató könyv jelent meg Szávai János, a pécsi Tanac Kulturális Egyesület elnökének szerkesztésében, Körtvélyesi László fotográfus képeivel. November 3-ig tartanak a Szegedi Bolgár Kulturális Napok.

Kétszázmillió forintos kormányzati támogatást kap intézménybővítésre a fővárosi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az elmúlt héten. Soltész Miklós az erről szóló megállapodást az intézményt fenntartó Szerb Országos Önkormányzat vezetőjével Szutor Lászlónéval írta alá. Ennek kapcsán az államtitkár elmondta: 2010 óta 220 százalékkal nőtt az az összeg, amellyel a Kormány támogatta a hazai szerb nemzetiség törekvéseit. Soltész Miklóssal Rádity Milenkó beszélgetett.

Ahogy híreinkben röviden már szóltunk róla: jövőre az ideihez képest negyedével nő a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézmények felújítására szánt állami támogatás – mondta a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kedden Szekszárdon. Fülöp Attilát a részletekről Gerner Éva kérdezte.

A Békés megyei Csorvás 17 éve ápol testvérkapcsolatokat a szlovákiai Szládkovicsovo-val, azaz Diószeggel. Idén is meghívták az ottani Matica slovenská tagjait, hogy a szlovák nyelvű istentisztelettel egybekötött 15. Csorvási Szlovák napon együtt ünnepeljenek. A települések találkozóján Makai Ildikó először a csorvási szlovák önkormányzat elnökét, Gyimesiné Hugyik Erzsébetet kérte mikrofon elé.

Minden esztendőben október 10-én ünnepli Baranya a megye napját. Az idei ünnepet a nemrégiben felújított szászvári várban tartották, ahol több jeles baranyai személyiségnek adományoztak díjakat kiemelkedő tevékenységükért. A Nemzetiségekért Díjat idén Dudás Gyula vehette át, a Dráva menti horvátság kultúrájának és nyelvének megőrzése érdekében, valamint a magyarországi horvátok közösségében végzett több évtizedes munkája elismeréséül. A kitüntetettel Füri Tamás beszélgetett.

Az Idősek Világnapja alkalmából Méhkerék is megünnepelte a szépkorúakat. A „Dúló György” Kulturális Központ színültig megtelt az elmúlt vasárnap. A kétezer lelket számláló faluban ma hét olyan ember él, aki már betöltötte 90. életévét, köztük Gurzó Tivadar, aki éppen ezen a napon lett 95 éves, és akit Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevéllel köszöntött. A romániai Marghita-ról érkezett „Floarea Barcăului”, azaz a „Berettyó virága” együttes fiataljai bihari néptáncokkal és népdalokkal tisztelegtek a falu idős emberei előtt. Kaupert Júlia először Tát Margit polgármesterrel beszélgetett.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – október 16., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább