Szlovák nemzetiségi műsor - 41. hét

A Szlovák nemzetiségi műsor október 10-16. közötti adásaiban.
 

Október 10., hétfő:
– Hírek
– Nemzetiségi információk
– Az első interjúban a Tardosi Szlovákok Napjáról beszámol Crnecska Anna, a Tardosi Szlovák önkormányzat elnök helyettese.
– Interjú Szabó Erzsébettel, az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, melyben felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy október 15-én ünneplik az oroszlányi szlovákok a település alapításának 315. évfordulóját.
– Az adás második felében a 19.00 órás hírek és nemzetiségi információk után a hétfői mesével kedveskedünk a gyerekeknek.

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Október 11., kedd:
– Hírek, nemzetiségi információk, programajánló
– 15 éve ezen a napon adták át a felújított Mária- Valéria hidat Esztergom és Stúrovo között.
– Október 7-én Budapesten találkoztak a magyarországi szlovák újságírók. A Ludové noviny c. hetilap helyzetéről beszélgetünk Hollerné Racskó Erzsébettel, az OSzÖ elnökével.
– Az 1947-es csehszlovák – magyar lakosságcsere lesz a fő témája a jövő évi Nás kalendár-nak. A részleteket a SlovakUm kiadó igazgatója, Fuhl Imre mondja el.
– Alföldi szlovák nyelvet tanító pedagógusok találkozója Békéscsabán október 14-15-én. Három évvel ezelőtt ezt a nemzetközi találkozót 2013-ban Szarvason tartották, az erről készült összeállítást hallhatják a műsor utolsó félórájában.

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Október 13., csütörtök:
– Postai pecsét Michal Kovác elhunyt volt elnök szignójával;
– Slovensky skovránok – Szlovák Pacsirta – énekkar és folklórcsoport minősítő. 2012-ben Tatabánya- Bánhidán – fellépett 12 szlovák folklórcsoport;
– A 14. Budapest kerületi szlovák nemzetiségi önkormányzat emlékestet szervezett a 10 éve elhunyt Klányi-Honti Jozefína professzor, diplomata és szlovák aktivista emlékére.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Október 14., péntek:
– Hírek, nemzetiségi hírek, programajánló
Maszkok és álarcok a népi kultúrában lesz a témája a jövő évi Gyetvai folklórfesztiválnak, melyre várják a kidolgozott projekteket, koreográfiákat.
– A Szlovákok Világszövetségén belül működő Ökumenikus Lelkészi Tanács a vajdasági Bácsújfalun tartotta IV. Akadémiáját. A programról beszélgetünk Szpisák Attila evangélikus lelkésszel.
– Interjú a bácspetrőci születésű Ján Kulíkkal, az Ausztráliában élő szlovák közösség és evangélikus gyülekezet egyik vezetőjével.
– Interjú Katarína Pucovskával, aki az ausztráliai szlovákok rádióműsoraiba is tudósít a vajdasági szlovákok rendezvényeiről, életéről.
– Pénteki rádiójáték: Stefan Timko: Zabudni na Chelsea /Felejtsd el a Chelsea-t/

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Október 15., szombat:
– Vallási műsor – benne:1. Egyházi hírek 2. Tudósítás – Ma van Ávilai Szent Teréz napja 3. Áhítat – Stanislav Brtos katolikus lelkész bezsél Szűz Máriáról
– A Budapest XII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szavaló és prózamondó versenyt szervez gyerekeknek és felnőtteknek.
– A Külhoni Szlovákok Hivatala pályázatot hirdfet külhoni szlovák szervezetek, intézmények szakmai programjainak támogatására
– Tegnap kezdődött Szarvason a vertigo Szlovák Színház nemzetközi rendezvénye ” Együtt a színpadon( és azon kívül si)!. Az amatőrtársulatok szlovák nyelvű előadásait ma eset tízig nézhetik az érdeklődők. A holnai részletes programról számolunk be.
– A szarvasi amatőrszínjátszók nemzetközi találkozóját tegnap este a Vertigo Szlovák Színház előadásával nyitották meg. Ondrej Šulaj , egy kortárs szlovák szerző” A kiskutyáról és kismacskáról” c. darabját tavaly mutatta be a Vertigo profi társulata. A tavalyi premieren készült montázzsal hívjuk a hallgatókat a színházterembe és persze a kulisszák mögé…
– Újságírót munkatársat keres a magyarországi szlovákok hetilapja
– Pályázati kiírásban keres az Országos Szlovák Önkormányzat igazgatót a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete élére.

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Október 16., vasárnap:
– Október 12. a Kórusok, énekkarok Napja. Ennek alkalmából az Ozvena – Budapesti Szlovák Kórusról beszélgetünk. (ismétlés)
– Október 7-én, Budapesten találkoztak a magyarországi szlovák újságírók. A Ludové noviny c. hetilap helyzetéről beszélgetünk Hollerné Racskó Erzsébettel, az OSzÖ elnökével. (ismétlés)
– Az 1947-es csehszlovák – magyar lakosságcsere lesz a fő témája a jövő évi Nás kalendár-nak. A részleteket a SlovakUm kiadó igazgatója, Fuhl Imre mondja el. (ismétlés)
– A 14. kerületi budapesti szlovák nemzetiségi önkormányzat emlékestet szervezett a 10. évvel ezelőtt elhunyt Klányi – Honti Jozefína, professzor, diplomata, szlovák aktivista emlékére. Megszólaló: Hollóssy Tiborné. (ismétlés)
– Női magazin – a vörös bor jótékony hatása az emberi szervezetre. (ismétlés)

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Korábbi adások>>>

 

Olvasson tovább