×

Egyéb

Domovina: Bánki "lakodalom"

A Domovina augusztus 29-i adásának tartalmából
 

LAKODALOM” – 50. NÓGRÁD MEGYEI NEMZETISÉGI TALÁLKOZÓ ÉS A MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOK 20. ORSZÁGOS FOLKLÓR FESZTIVÁLJA BÁNKON

Július utolsó két napján kb. 700 szereplő vett részt a rendezvényeken. A legtöbben azonban az országos szlovák folklórtalálkozóra voltak kíváncsiak. A cél az volt, hogy Magyarország különböző szlovákok által lakta településeiről legalább 50 népviseletbe öltözött fiatal pár mutatkozzon be a nézőknek. A művészeti csoportok igyekeztek eleget tenni ennek a kívánalomnak és valóban ott volt Bánkon július utolsó napján az eredeti népviseletbe öltöztetett 50 ifjú pár. A rendezvények kerek évfordulói alkalmából a Magyarországi Szlovákok Szövetsége felhívásokat tett közzé. Olyan házaspárokat hívtak meg az eseményekre, melyek éppen 50 évvel ezelőtt házasodtak. Az ünnepi istentiszteleten köszöntöttek 3 párt, akik elfogadták a szervezők meghívását. A népviseletes felvonulás után kezdődött egy fergeteges szlovák lakodalom. Minden fontosabb mozzanatot más-más művészeti együttes adott elő saját népviseletben, nemcsak a Bánki-tó szabadtéri színpadán volt remek a hangulat, de a teljesen megtelt nézőtéren is sokan hatódtak meg és mulattak együtt a szereplőkkel. Kameránkkal természetesen a bánki lakodalmi szokásokra is kíváncsiak voltunk. Ivanics Istvánné engedte be stábunkat konyhájába és mutatta meg barátnőivel, milyen hagyományos finomságokkal várták egykor a vendégeket. Miközben sütöttek a helyi lakodalmi szokásokról is beszéltek, az országos fesztivál napján pedig a helyi tájházban öltöztették fel a bánki menyasszonyt.

Azoknak ajánljuk a Domovina adását, akik szívesen idézik fel az egykori lakodalmak jó hangulatát és kíváncsiak arra milyen szokások voltak egykor a szlovák falvakban, melyeket tartottak meg még ma is, amikor már csak egy napos mulatságokat rendeznek!

Szerkesztő-rendező: Bencsik János
Gyártásvezető: Rózsa Csilla
Operatőr: Kajtsa Zoltán, Ormos Péter
Vágó: Fackelmann Rita

Domovina – Duna – augusztus 29., hétfő, 7:55
Ismétlés – Duna World – augusztus 22., hétfő, 15:55

Tovább a műsoroldalra>>>

 

Videó ajánló

Olvasson tovább