×

Túl az Óperencián - Nárai Erika - 34. hét

A Túl az Óperencián 34. heti ajánlója
 

Az egri születésű színésznő és énekesnő először a Színház- és Filmművészeti Főiskola próza szakát végezte el, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán szerzett diplomát. A kilencvenes évek elején aztán a Golden Era nevű jazzbandában, 1995 és 1998 között pedig a White Chocolates együttesben énekelt. Pályája kezdete óta szinkronszínészként is kamatoztatja hangját, első komolyabb színpadi szerepét pedig a Budapesti Operettszínházban kapta: az Ének az esőben című darabban Kathy Seldent alakította. Ezt követően elsősorban zenés darabokban tűnt fel, s többek között látható volt a Chicago Roxie Hartjaként, a Három testőr Constance-jaként, illetve a Lili bárónő Clarisse-jaként. Jelenleg szabadúszó.

Első szólólemezét 2006-ban jelentette meg Azt súgta a szél címmel, második albuma, a Női dolgok 2011-ben került a boltok polcaira. 2005-ben Súgó Csiga díjjal ismerték el.

Náray Erika többször is feltűnik a médiában, de most különösen nagy öröm számára, hogy  ilyen hosszan együtt lehet a Dankó Rádió hallgatóival .  És persze hogy mi is örülünk, hiszen  egy fantasztikus hangú és remek humorú színésznőt láthatunk vendégül!

Várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

Túl az Óperencián minden nap 9:04-től és 18:04-től a Dankó Rádióban!

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább