„Ezért nem jár köszönet, nekünk ez a „házi feladatunk"

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára az együttműködésről és a párbeszéd fontosságáról is beszélt.

Mi a véleménye a mai eseményről?

Hallgassa meg!

Mindenképpen egy nagyon fontos esemény, a mádi rabbiház több szempontból is jelentőséggel bír.  Az egyik a kormány hitet tevő nyilatkozata, bizonyítéka, hogy a magyarországi zsidósággal való együttműködés teljesen új alapokra helyeződött. Ennek egyik nagyon fontos része a párbeszéd, ami egyrészt egymás kölcsönös meghallgatásáról, másrészt meg azokról az épített, természeti örökségvédelmi beruházásokról szól, ami fontos a zsidóság, így fontos Magyarország és Magyarország Kormánya számára is. Erről szól a kormányzat magas szintű képviselete, ez is közelebb visz minket ahhoz, hogy a párbeszéd az valódi párbeszéd legyen a közös jövő jobb építéséről. Úgy, hogy közben magunk mögött hagyjuk a múltat, anélkül, hogy azt elfelejtenénk.

A projekt keretében egyre több ortodox zsidó érkezik majd ide a világ különböző részéből, mit gondol erről?

Ez nagyon örömteli, ahogy az is, hogy sokan hazatérnek azok közül, akiket egykor elüldöztek Magyarországról. Ma ez az ország biztonságos hely felekezettől, vallástól függetlenül, szerintem a mindenkori magyar kormánynak kötelessége azt a hibát kiköszörülni, amihez bár közvetlen köze nem volt, de egy olyan történelmi örökség, amit jobbá kell tenni. Ehhez járul hozzá a párbeszéd, de mellette tettekre is szükség van, a kormányzati támogatás emögött a projektnél a tettek bizonyítéka.

Mint hallottuk, Miskolcon is kormányzati támogatással újul meg a zsidó temető, de számos más helyen is lehet kormányzati forrásokat találni.

Számos helyen indult meg a zsidó temetők rendbetétele, ez mind a múlt felé való főhajtás. Ez minden olyan kormánynak, ami a sokszínű történelmi gyökereket figyelembe veszi Magyarországon, annak ez egy kötelezettsége. Ezért nem jár köszönet, nekünk ez a „házi feladatunk”, amit el kell végezni. Örülünk annak, hogy ebben részt tudunk venni, ahogy annak is, hogy egyre több forrás áll rendelkezésre, amellyel rendbe tudunk tenni régóta elhanyagolt történelmi területeket, melyek ezt megérdemlik. Ez a kulturális örökségvédelem az épített örökség területén számtalan más területen is megjelenik, Mád ennek csak az egyik példája.

Mi várható még a hazai zsidó örökséggel kapcsolatban?

Azt gondolom, nagyon fontos az a munka, ami a Zsidó Közösségi Kerekasztalnál elindult, itt a feladat az, hogy sorrendbe tegye azokat a kérdéseket, amelyeket meg kell oldani. A magyar zsidóság együttműködése, közakarata nélkül a kormány nem mehet előre, egymás mellett kell haladni, erre ad megfelelő platformot a kerekasztal, hogy a feladatok sorrendjét eldöntsük.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2016. augusztus 5-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Olvasson tovább