Egyéb

Egy hazában: Sarlós Boldogasszony-napi búcsú

Az Egy hazában július 10-i adásának tartalmából
 
Hallgassa meg!

Napsütés, jókedv, és sok érdeklődő az ország minden részéből, sőt a határon túlról is: ezek jellemezték az elmúlt szombaton a hazai szlovákok legnagyobb ünnepét: a Magyarországi Szlovákok Napját. A Mátraszentimrén tartott találkozót az Országos Szlovák Önkormányzat szervezte, először elnökét, Hollerné Racskó Erzsébetet kérdezte Makai Ildikó.

 
Az elmúlt vasárnap tartották a lakócsaiak a falu legnagyobb búcsúját, Sarlós Boldogasszony tiszteletére. Hogyan ünnepelték régen és hogyan ünneplik ma a falu védőszentjét? – Balatinácz Renáta tudakolta ezt a lakócsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől, Bunyevácz Rózsától, akit az önkormányzat által szervezett međugorjei zarándoklatról is megkérdezett. 
 
Már javában szervezik az Elekiek Világtalálkozóját, amelyet idén tizenharmadik alkalommal tartanak augusztus 5-e és 7-e között. A rendezvény két évente várja haza a világba szétszéledt elekieket, illetve leszármazottaikat, közöttük egykori eleki németeket. Az elmúlt találkozók tapasztalata, hogy minden alkalommal sokan látogatnak haza. Az előkészületekről Bauer Ádám érdeklődött.
 
Táncoktatókat és kórusvezetőket képeztek a héten Pilisvörösváron a hazai németek. A Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa ötödik alkalommal hívta össze a kórusvezetőket, és másodjára a táncosokat, de első alkalommal tartották a két képzést egyszerre, egy helyen. Az ok egyszerű: aki szeret táncolni, az szeret énekelni is, és ez fordítva is igaz. Így a két szekció egymás munkájába is bekapcsolódott, jobban mondva abban kapcsolódott ki. Arnold Krisztina elsőként Schweiniger Péter koreográfust kérdezte.
 
A hazai szerb tanítási nyelvű iskolák, illetve a szerb nyelvet oktató iskolák tanulóinak táboroztatása, valamint a nyelvi foglakozások, és különböző fakultatív programok révén, a szerb nyelvvel való ismerkedés és a nyelvtudás fejlesztése – ezek voltak a fő céljai a Magyarországi Szerb Pedagógiai és Módszertani Központ által, idén 17. alkalommal megrendezett, a szerb nyelvújítóról, Vuk Sztevánovity Kárádzsityról elnevezett tábornak. A mintegy 90 részvevő között voltak horvátországi és szerbiai gyerekek is, ám zömmel Budapestről és vonzáskörzetéből, valamint Battonyáról és Szeged környéki településekről érkeztek Balatonfenyvesre a táborozók. Rádity Milenkó látogatta meg őket.

Egy hazában – Kossuth – július 10., vasárnap, 23:07

Szerkesztő: Lang János

Tovább a műsoroldalra>>

Videó ajánló

Olvasson tovább