Június 19-én Bátor Tamás operaénekes, a Müpa koprodukciós igazgatója lesz Madarász Zsolt vendége a Bartók Rádió Lemezelő című műsorában.
1986-ban lett az Operaház tagja, de elnyerte a milánói Scala ösztöndíját is. Három évvel később Luzernbe szerződött: a svájci városban 15 szerepben mutatkozott be. Ettől kezdődően egészen 2002-ig külföldön élt, és a világ számos városában Müncnchentől Madridig, Rómától Tokióig énekelt. Közben csaknem húsz évig állandó vendégművésze volt a Magyar Állami Operaháznak. 2003-tól 2011-ig a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ügyvezetője volt. Fesztiváligazgatóként számos nemzetközi énekverseny zsűrijébe hívták. 2010-től az Operaház művészeti tanácsadója, 2011. október 1-jétől pedig a Müpa programigazgatója, koprodukciós igazgatója is.
Lemezelő – Bartók Rádió – június 19., vasárnap – 16:00
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.