Unser Bildschirm: „Abgedreht!” 2016

Az Unser Bildschirm május 31-i adásában.
 

„Abgedreht!” 2016 – a Magyarországi Németek Kulturális és Információs Központja 10. alkalommal írta ki fiatal magyarországi németek számára az ifjúsági filmversenyt. A pályázók német nemzetiségi témában, német nyelven nyújthatják be legfeljebb 10 perces filmjeiket. A versenyt minden évben egy ún. filmünnep zárja, melyre minden alkotót meghívnak, az összes pályaművet levetítik, a zsűri kihirdeti a verseny eredményét és a fiatalok konzultálhatnak szakemberekkel, más pályázókkal. Ezúttal születésnapi tortával adóztak a szervezők a résztvevőknek ill. az első kerek születésnapnak. A díjkiosztó napján volt az idei népviseletek napja is, a fiatalok ezt figyelembe véve egy-egy sváb népviseleti ruhadarabot felöltve tudatták a külvilággal és egymással, hogy kötődnek a magyarországi német nemzetiséghez. Tematikus 26 perces műsorunk az adás (és az adásidő) adta lehetőségekhez mérten mutatja meg a filmeket – utalva az egyértelműen játék- ill. dokumentumfilm irányzatra -, beszélgetünk a szervezőkkel, visszatekintünk az első 9 évadra, megszólaltatjuk a résztvevőket, a zsűrit, a közönséget. A népviselet napjáról és annak üzenetéről is szót ejtünk.

Szerkesztő: Gerner Éva
Műsorvezető: Gerner Éva
Rendező: Gerner Éva

Unser Bildschirm – Duna – Május 31., kedd, 7:50

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább