Egy hazában: A Nemzetiségi Kultúrák Napja

Az Egy hazában május 22-i adásában.
 

– A Nemzetiségi Kultúrák Napja vasárnap a közmédiában. A telefonvonalban Siklósi Beatrix, a Nemzetiségi, Külhoni, és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője.

– A Nemzetiségi Kultúrák Napjának fő helyszíne Dunaharaszti, ahol nem csak a helyi németek mutatkoznak be. Az ottani eseményekről érdeklődött Schulteisz Gábor.

A hazai szerbek bemutatkozásának idei helyszíne Lórév, a helyi templom búcsúja. A szerb templom már több mint háromszáz éves, de az ottani szerb hitélet még régebben kezdődött – mondta el Lórév évszázadainak kutatója: Alexov Lyubomir.

– Vasárnap tartják a magyarországi horvátok búcsúját a máriagyűdi Kegyhelyen. Évszázados hagyomány, hogy a baranyai horvátok ezen a napon zarándokolnak ide, az ünnep idén egybeesik a magyarországi horvátok országos zarándoklatával. Zsoldos László mikrofonja előtt Rosner Zsolt plébános mutatja be a templomot.

– Kiskőrösön Szlovák Napot tartanak a Nemzetiségi Kultúrák Napján, amely kapcsolódik az Országos Rétes- és Gasztronómiai Fesztiválhoz. A rétesek mesterei – akárcsak a korábbi években – versenyeznek is, egy kis rétes-történetet hallunk a finomságok szakértőjétől, Varga Józseftől.

– Kétegyházán a Gyűjtemények Házában őrzik azokat a tárgyi és szellemi emlékeket, amelyek a Békés megyei településen élő emberek: románok és magyarok értékeit mutatják be. Bauer Ádám kalauzol oda minket.

– Pünkösdvasárnap rendezték meg Maglódon  a 18. Maglódi Szlovák, vagy ahogy a helyiek nevezik magukat: Tót Napot. Makai Ildikó járt a helyi hagyományokat is felidéző ünnepen.

– Idén az írásbeli érettségi vizsgák után tartották a ballagási ünnepséget a budapesti szerb tanítási nyelvű gimnáziumban. Több mint ötven végzős diák búcsúzott diáktársaitól, tanáraitól, annak reményében, hogy az ott eltöltött évek során megszerzett tudás és tapasztalat elegendő lesz a nagybetűs élet akadályainak leküzdéséhez. Rádity Milenkó is ott volt az ünnepségen.

Egy hazában – Kossuth – Május 22., vasárnap, 23:07

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább