Ecranul nostru: Márciuska

Az Ecranul nostru március 16-i adásának tartalmából:

– A „Márciuska” egy fehér és piros színű cérnával díszített kis tárgy, amelyet március 1-én adományozunk szeretteinknek. „Márciuskát” a hölgyek és a lányok kapnak, akik a tavasz beköszöntésének jeleként, egész márciusban viselik. Néhány éve, a napról a magyarországi román közösség is megemlékezik. Így volt ez az idén is. Mi a szegedi eseményen jártunk.

– „Örömmel adunk helyet ennek a csupán 16 éves fiatalembernek, aki első irodalmi próbálkozásaival, kellemes benyomást tett…”, írta Mihai Eminescu irodalmi bemutatkozásának margójára, az 1866. február 25-én Pesten megjelenő Familia című lap főszerkesztője, Iosif Vulcan. 150 évvel a románok nemzeti költőjének, De-aş avea című versének megjelenése után, a Budapesti Románok Kulturális Társasága irodalmi est keretében emlékezett az évfordulóra.

– Eminescu művei ma is kiapadhatatlan forrásként szolgálnak a román művészek számára. Eminescu egyik csodálója, Ion Caramitru a nagy nemzeti költő műveiből álló darabot hívott életre, amelyet Budapesten is bemutatott.

Ecranul nostru – Duna – március 16., szerda, 7:55
Ismétlés 16:35-től a Duna World csatornáján.

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább