Domovina: Csabai Kalendárium '16

A Domovina március 14-i adásában:

Újdonságok a Ľudové noviny életében
A főszerkesztő szerint a 2016 a változások éve lesz a Ľudové noviny szlovák nemzetiségi hetilap életében. Ennek jegyében már az év első heteitől lényegesen megváltozott az újság internetes kiadásának tartalma. Történt mindez azért, hogy növelni tudják a hetilap előfizetőinek számát. A szerkesztőség további terveiről tájékoztatjuk önöket.

Szlovák nemzetiségi fórum Telekgerendáson
A Békés Megyei Szlovák Önkormányzat február közepénTelekgerendáson rendezett fórumot . A találkozó fő témája a helyi nemzetiségi önkormányzatoknak nyújtott működési támogatások elszámolása volt. A másik lényeges dolog pedig a testületek és civil szervezetek 2016-ra tervezett szlovák programjainak egyeztetése volt. A rendezvényen stábunk is jelen volt.FOSZERKESZTO

Csabai Kalendárium 2016
Az idei Csabai Kalendáriumot egy szlovákiai vendégtanár szerkesztette, aki korábban hosszú évekig tanított Békéscsabán. Az évkönyvet az Országos Szlovák Önkormányzat elnök asszonya mutatta be és elmondta, hogy újságíróként korábban ő is részesülhetett abban a megtiszteltetésben, hogy ennek az egyedülálló kiadványnak a szerkesztője lehetett.

Új, különleges állandó kiállítás Kiskőrösön a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban
A kiskőrösi Petőfi Múzeum igazgatónő szerint a március 15-i ünnep nem a városé, hanem bizony Pesté. Ennek ellenére természetesen a múzeum is készül az ünnepre. Például holnap ingyenes a belépés és nagy költőnk verseit is meghallgathatják a szülőház udvarán. A múzeum épületegyüttesében bármikor találhatnak maguknak kedvükre való, érdekes kiállításokat. Újdonság a néprajzi anyagot bemutató állandó tárlat is. A kiállított tárgyak többsége szlovák családoktól származik, melyek az adományozók és a múzeum igazgatója mutatott be stábunknak. Természetesen az ünnep előestéjén Petőfi szülőházában is tettünk egy rövid sétát.

Domovina – Duna – március 14., hétfő, 7:55
Ismétlés 17:10-től a Duna World csatornáján.

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább