×

Ukrán nemzetiségi műsor: Megemlékezés Kruti hőseire

Az Ukrán nemzetiségi műsor február 5-i adásának tartalmából:

Január 29-én az Ukrán Országos Önkormányzat Kruti hőseire emlékezett. E heti adásunkban erről számolunk be.
A rendezvényen megemlékező beszédet mondott Kravcsenko György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke, Hartyányi Jaroszlava, a Magyarországon élő ukránok parlamenti szószólója és Mihajlo Junger, a budapesti Ukrán Nagykövetség ideiglenes ügyvivője, majd bemutatták az Ukrajna: elfeledett történelem. Kruti: ifjak vére című dokumentumfilmet.
Ezt követően Kormányos Olekszandra és Petrovszka Viktória lírai költeményekkel állt színpadra, Burmaki Marijka által Pavlo Ticsina: Harmincak emlékére című versének megzenésített változatát Birtók Gyöngyi, Ihor Heraszimov: Miért? című dalát pedig Bernáth Ferenc adta elő.
Rövid történelmi ismertető.
1918-ban négyszáz bátor ifjú – diákok és a Szabad kozákok soraiból kikerült fiatalok – megállította Mihajlo Muravjov tízszer népesebb orosz bolsevik seregét, amely „Halál a burzsujokra és az ukránokra!” jelszóval indított támadást Kijev ellen.
Az ukrán erők visszavonulásakor egy maroknyi fiatal megtámadta a bolsevikokat, akik akkorra már elfoglalták Krutit. Az elszenvedett súlyos veszteségeken feldühödött vörösök mind egy szálig legyilkolták az ifjakat..
Akciójukkal ugyan sikerült négy napig késleltetni a támadást, de Kijev elfoglalását minden erőfeszítésük ellenére sem tudták megakadályozni. Vérfolyam, az ukrán nyelv használatáért végrehajtott gyilkosságok, parttalan szabad rablás – ez volt a főváros osztályrésze…

Ukrán nemzetiségi műsor minden pénteken 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Korábbi adások>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább