Alpok-Duna-Adria: Évszázados sütemény

Az Alpok-Duna-Adria február 11-i adásának tartalmából:

Hadtörténeti gyűjtemény Szlovéniában
A Notranjsko-i Pivka község a használaton kívüli laktanyáiról volt ismert, amelyek elhagyatottan várták sorsuk beteljesülését. Tíz évvel ezelőtt azonban felújítási munkák kezdődtek, és arégi laktanyák arculata és küldetése megváltozott. A hely ugyanis hadtörténeti gyűjteményével Szlovénia legnagyobb kiállítóhelyévé vált.

Boldog békeidők a trieszti vasútállomáson
A trieszti vasútállomást az 1900-as évek elején építették azzal a céllal, hogy összekötő kapcsot jelentsen a város kikötője, az Osztrák-Magyar Monarchia belső területei, Bajorország és az Isztriai Vasútvonal között. A második világégést követően Trieszt városa egyre inkább veszített a jelentőségéből és 1960-ban az épület kapujára végleg lakat került. A vasútállomás boldog békeidők légkörét árasztó helyiségeiben napjainkban gyakran rendeznek kiállításokat, sőt az épület a kosztümös filmek korhű hátteréül is szolgál.

Téli vízitúra a Hévíz-patakon
A Hévíz-patak Magyarországon, az egyetlen evezhető meleg vizű patak, így vízi túrára télen is alkalmas, mivel még a legzordabb időben sem fagy be. A patakot a Hévízi gyógytó táplálja, amely Európa legnagyobb meleg vizű tava. A páraréteg, a rengeteg tündérrózsa, a part menti mocsaras lápvidék a túrázóknak különlegessé teszi a téli evezést.

Különleges szokás Bajorországban
Különleges népszokást tartanak életben a bajorországi Hintersteinben. A kolduló szokás egy rég letűnt korban, még az éhínség idején keletkezett, amikor gyakran előfordult, hogy az árván maradt gyermekeknek magukról kellett gondoskodniuk. A menetben évről-évre ugyanazok a figurák szerepelnek, amelyeket a gyerekek mondókák előadásával jelenítenek meg.

Évszázados sütemény
A dalmát szigetcsoporthoz tartozó Korčula szigeten az egyházi és a családi ünnepek, mint például az eljegyzés, az esküvő vagy a keresztelő, elengedhetetlen ünnepi kelléke egy száraz teasütemény, amelyet néha töltelékkel is ellátnak. Az édesség több évszázados recept alapján készül.

Alpok-Duna-Adria – Duna – február 11., csütörtök, 7:55
Ismétlés 16:30-tól a Duan World csatornáján

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább