A folyamatok a helyükre kerültek

Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke a szervezeten belüli változásokról, valamint a fővárosi zsidóság jövőjéről is beszélt.

Hallgassa meg!

Mennyire lehet pozitív jelenről, jövőről beszélni a BZSH életében?

A BZSH ma Magyarország, Közép-Kelet-Európa legnagyobb zsidó közössége, ami abból adódik, hogy a budapesti zsidóság jelentős többsége gettóban élte át a II. világháborút, ahol nagy veszteségekkel, de mégis túlélte a vészkorszakot, szemben a vidéki zsidósággal, melyet a német megszállás után deportáltak. Amennyiben a jövőről kell beszélnem, akkor azért a jelenről is kell néhány szót ejteni. Természetesen vannak nézetkülönbségek, villongások a hazai zsidó közéletben, de hol nincsenek? Visszatérve erre az időszakra, tavaly volt egy választás, amelynek következtében teljesen megújult a BZSH vezetése, új elnök, új ügyvezető igazgató került megválasztásra. Én magam májustól vagyok a szervezet elnöke. Az új vezetésnek köszönhetően teljesen megváltozott az irányítás, valamint ennek a felfogása. Régebben sok vád érte a BZSH-t, a Mazsihiszt, hogy a gazdálkodása nem átlátható. Mára ez megváltozott, az új ügyvezető igazgatónak, Kunos Péternek köszönhetően, aki egy kiváló gazdasági szakember ezek a folyamatok a helyükre kerültek. Elmondhatjuk, hogy teljes mértékben tiszte és átlátható a Budapesti Zsidó Hitközség gazdálkodása.

Azt gondolom, nem biztos, hogy mindent az előző ügyvezető igazgató nyakába lehet varrni.

Az átláthatóság, illetve az át nem láthatóság nem jelent törvénytelenséget. Azok az ellenőrző szervek, amelyeknek az a feladata, hogy a gazdálkodást áttekintsék, állapították meg a fentieket. Zoltai Gusztávhoz, az előző ügyvezető igazgató személye adhat okot vitára, de az a munka, az a teljesítmény, amit letett az asztalra, nagyon sok pozitívumot, teljesítményt eredményezett. Az előző mondataim nem kritikai megjegyzések voltak, csupán megjegyeztem, hogy annyikra koherens és átlátható lett a gazdálkodás, ami korábban nem volt teljes mértékben így. A jövőt illetően nagyon komoly esélyei, lehetőségei vannak a budapesti zsidóságnak, a hitközségnek. Tavaly decemberben zajlott le egy közgyűlés, ahol egy új körzettel is gyarapodtunk, az OR-ZSE zsinagógája híveivel. Bármennyire is formalitásnak tűnik, de ez mindenképpen egy nagyon fontos momentum volt a BZSH életében.

Mindenki azt mondja, hogy nagy szükség van a fiatalokra, de vannak fiatalok a fővárosi zsidóságban?

Egyre több fiatal van, ezt személyesen is megtapasztaltam, hiszen megválasztásom óta szinte mindegyik körzetben jártam már, legyen szó péntek esti, hétköznap reggeli imáról, bármilyen más rendezvényről, ünnepről. Örömmel látom, hogy a fiatalok száma megnőtt az egyes körzetekben.

Ez azt is jelenti, hogy újból divat zsidónak lenni, a fiatalok közül is egyre többen vállalják fel zsidóságukat?

Szerintem ez egy komplex kérdés. Az, hogy egyre több fiatal jelenik meg a zsinagógákban, az talán annak is köszönhető, hogy a fiatalok a szülők által is késztetést éreznek, hogy a szülők, így a saját származásukkal is tisztában legyenek. Ebben egyébként igen komoly feladatai vannak a budapesti neológ rabbiságnak, hiszen ők tudják bevonni a fiatalokat közösségszervezéssel, vonzó programokkal, Talmud-Tóra rendezvényekkel, tanításokkal. Ez egy örvendetes folyamat. Ami a jövőt illeti, elmondhatjuk, hogy a kormány elképzelése találkozott a BZSH és a Mazsihisz elképzelésével, aminek köszönhetően jelentős források állnak rendelkezésre a zsinagógák felújítása tekintetében, illetve egy új zsinagóga, a csepeli építésével kapcsolatban is. Példa nélküli, hogy a múlt század harmincas évei óta most épül majd új zsinagóga a fővárosban. Ez a zsinagóga három kerület vallásos zsidó polgárai számára épül meg, olyan körülményeket teremt, melyek teljesen mások az eddigieknél. Ebben nagy segítséget kapott a budapesti zsidóság a kormányzattól, illetve a kerületektől, Pesterzsébettől, Soroksártól, Csepeltől. Ez az egyik nagy és kiemelkedő jelentőségű eseménye lesz a jövőnek. A másik, elindult egy zsinagógarekonstrukció, amelynek része a Rumbach utcai műemlék zsinagóga felújítása. Ez egy komoly beruházási program, erre is jelentős, több mint 3 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány.

Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter

Az interjú a 2016. február 5-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Halljad Izrael! műsoroldal >>>

Olvasson tovább