×

Egyéb

Ecranul nostru: Antik könyv kiállítás a Román Kultúra Napja alkalmából

Az Ecranul nostru január 27-i adásának tartalmából:

– Méhkerék az egyetlen olyan magyarországi település, ahol a lakosság túlnyomó többségét a románok alkotják. Azonban a méhkeréki románok több keresztény közösségben gyakorolják a hitéletüket. A legszámosabb az ortodox parókia, azonban van még a faluban három, jelentős létszámú neoprotestáns közösség is. December 19-én, a település minden keresztényét összetoborozta az úgynevezett Kolinda Fesztivál. Az eseményt idén immár hatodik alkalommal rendezték meg. A helyi Duló György Művelődési Házban zajló találkozó keretében, minden felekezet fiatal tagjai a zene akkordjaival dicsőítik az Urat. A kolindák estje közös imával kezdődött.

– Január 15-én, a Román Kultúra Napja alkalmával, a Budapesti Román Kulturális Intézet antik könyveket bemutató kiállítást szervezett. A Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtárral együttműködve, a magyar főváros közönsége is megismerheti azt a kollekciót, amely a körülbelül két évszázaddal ezelőtt, a Budai Egyetemi Nyomdában kiadott köteteket mutatja be. Most érdekes információkat tudhatnak meg erről a nyomdáról, amely a román kultúra egyik bölcsője volt.

Ecranul nostru – Duna – január 27., szerda, 7:50
Ismétlés 16:40-től a Duna World csatornáján.

Korábbi adások>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább