Ilyen volt a Fölszállott a páva döntője

Elérkeztünk a Fölszállott a páva döntőjéhez. 2015 a gyermekek éve volt! Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl. Láthattunk mérai táncosokat, horvát tamburazenekart, gyimesfelsőloki táncegyüttest és kristályhangon éneklő kis Pávatojásokat is. Az est folyamán kiderül, kik lettek a kategóriák győztesei, valamint, hogy ki kapja meg a legnagyobb zsűri, azaz a nézők fődíját! Tartsanak velünk!

                                                                                                                                           

21:48 – A NÉZŐI SZAVAZATOK NYERTESE HOKSZ ATTILA!

21:47 – Az OTP Bank által felajánlott különdíjak
Bocskai Istvánt újra a színpadon köszönthettük, hisz az OTP Bank még tartogatott egy kis meglepetést. Az eddigi díjazottakon túl is mindenki 1 millió forintban részesült! Különdíjat kapott Busai Bori és Mahovics Tomi, mint 2015 legjobb táncos párja. 2015 legígéretesebb tehetsége Hoksz Attila lett. Az év legjobb férfihangja Gál Tibor lett, a duda legifjabb mestere Horváth Zalán Levente, 2015 legsokoldalúbb táncegyüttese az Alba Regi Pulutyka csoportja, és az év legjobb közössége a deszki Borbolya csoport!

Különdíjak és a nézői szavazatok nyertese>>>

21:44 – Különdíjak
Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke adta át a Lakitelki Népfőiskola 500 ezer forintos különdíját, melyet feleségével együtt személyes felajánlásként 1 millió forintra bővítettek ki. A különdíjat Vrencsán Anita kapta meg! A színpadon köszöntöttük Balog Zoltán miniszter urat, aki az Emberi Erőforrások MInisztériuma nevében 1 millió forintos különdíjat ajánlott fel a legjobb határontúli produkciónak, amit Kovács Dániel kapott meg. Szintén 1 millió forintos különdíjat adott át a legjobb nemzetiségi produkciónak, amit pedig a Biseri Drave Tamburazenekar kapott.

21:40 – Eredményhirdetés
A nézői szavazatok összesítése alatt megtudtuk a zsűri legnehezebben meghozott döntését is. A Fölszállott a páva egy-egy millió forintos nyereményeit Bocskai István, az OTP Bank Társadalmi Kapcsolatokért Felelős vezetője adta át. A szóló és páros tánc kategória legjobbja Antal Adorján lett!  Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a fődíjat a Haraszti ikrek kapták! A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában ifj. Ürmös Sándor lett a legjobb, végül pedig 2015 legjobb gyermek táncegyüttes a szekszárdi Bartina Gyermekcsoport lett!

Eredményhirdetés – Döntő>>>

21:36 – A SZAVAZÁS LEZÁRULT!

21:35 – Sztárprodukció
A Fölszállott a páva döntőjét a Kossuth-díjas, többszörös platinalemezes Csík zenekar zárta, akik nem egyedül jöttek: a virtuóz Fitos Dezső Tánctársulat mellett mérai táncosok mutatták meg, hogyan lehet generációkon keresztül megőrizni a hagyományokat. Kalotaszegi előadásukban pedig két ismerős táncossal is találkozhattunk: Antal János és Sándor Anna is színpadra lépett!

Sztárprodukció – Döntő>>>

21:29 – Különdíjak és felajánlások
A Fölszállott a páva 2015-ös évadának műsora alatt számos felajánlás érkezett a versenyzők részére. A telejsség igénye nélkül: Antal Adorjánt egy svédországi anyanyelvi táborba, ahova kísérővel utazhat. Tehetségkutató táborba kapott meghívást a gyimesfelsőloki Kesice táncegyüttes, Gorzó Boglárka pedig egyhetes gyimesi nyaralást kap. Horváth Zalán Levente egy „duda kupont” kap különdíjként, tehát az általa kiválasztott duda elkészítéséhez támogatást. Jutalomtáborozásban részesülnek: Antal János-Sándor Anna táncospár, Herdon Balázs és Herdon Péter, Sándor Zsigmond, Vincze-Pistuka Hunor, Egri Zsófia, a Bukrok énekegyüttes, Hajdu-Németh László, Baka Levente, az Aprája Dudazenekar, Karácsonyi Anna és Szombat Sára, valamint Balogh Dominik.

Különdíjak és felajánlások>>>

21:25 – A zsűri értékelése
Tímár Böske szerint hétről hétre szebb táncokkal gyönyörködtette el a csoport a zsűrit és a közönséget. A fiú szóló és a lányszóló is csak erősítette a csoporttáncot. Nagyon tetszett számára, hogy mindig megjelent a líra a nagy kavalkádban, ami nagyon harmonikussá tette z előadást. A „hazai” anyag meglátszott a csoport: tökéletes volt a stílusérzék, vetekedett a hagyományőrző együttesekkel. Látszott rajtuk a gyermeki öröm, példamutatóak lehetnek a többi gyerekeknek.

21:21 – Bartina Néptáncegyüttes Gyermekcsoport
Elérkeztünk a Fölszállott a páva 2015-ös évadának utolsó produkciójához. A szekszárdiak büszkeségei az elődöntőben egy sárközi szőlőlopást mutattak be, amivel elvarázsolták a zsűri tagjait, akik produkciójukra a maximális 60 pontot adták. A középdöntőre bukovinai táncokkal készültek, a zsűritől 59 pontot kaptak, ezzel a kategóriában holtverseny alakult ki. Végül Sebő Ferenc döntése alapján a Bartina Néptáncegyüttes Gyermekcsoportja jutott tovább a döntőbe, amire bogyiszlói táncokkal készültek. A produkció különlegessége volt, hogy a lányok a falubéliek által felajánlott eredeti népviseletekben táncoltak.

Bartina Néptáncegyüttes Gyermekcsoportja – Győztes interjú >>>
Bartina Néptáncegyüttes Gyermekcsoport – Út a döntőig>>>
Bartina Néptáncegyüttes Gyermekcsoport – Döntő>>>

21:14 – A zsűri értékelése
Sebestyén Márta elmondása szerint Tibi produkcióján érezhető volt, hogy Kalotaszeg a kedvenc tájegysége. Rendkívüli Tibi stílusérzéke, tökéletesen megfigyeli a jelenségeket, majd pedig a saját hangjára formálja. Csibészség és mérték is megtalálható az előadásában, Tibi szépen fonja össze a hangokat. Úgy tűnik, a kalap jó szerencsét hozott az ifjú énekesnek ,valamint a lányok szívét is meglágyította. Beretz István szerint igaz lehet a mondás, miszerint az ének a lélek szerelme könnyedsége.

21:11 – Gál Tibor
Elérkeztünk az énekes szólisták harmadik versenyzőjéhez is. Gál Tibor, a ráckevei szólista az elődöntőben mezőföldi szerelmes dalokat adott elő, amit a zsűri 59 pontra értékelt. Végül szabadkártyával jutott tovább a középdöntőbe, ahol nagyecsedi dallamokkal lépett színpadra. Sebestyén Márta szerint Tibi bravúros stílus- és karakterérzékkel oldotta mega  nehéz dalokat, produkciójára a maximális 60 pontot kapta. A kategória győzteseként került a ma esti döntőbe, ahol kalotaszegi népdalokkal lépett színpadra.

Gál Tibor – Út a döntőig>>>
Gál Tibor – Döntő>>>

21:06 – A zsűri értékelése
Beretz István Berzsenyi idézetével írta le Attila produkcióját: csak egy igazán gazdag emberhez illik így a tánc. Nagyon nehéz volt megugrani az elődöntőben bemutatott nagyecsedi verbunkot, de ez sikerült, s külön megköszönte, hogy az ifjú táncos elhozta a döntőbe.

21:03 – Hoksz Attila
A táncos szólisták közül harmadikként Hoksz Attila állt a zsűritől. A dombrádi ifjú szólista „Ki a legény a lápon” címmel nagyecsedi verbunkkal lépett színpadra az elődöntőben. A zsűritől maximális, azaz 60 pontot kapott. A középdöntőre is Nagyecsed tánckultúrájából hozott egy különleges cigánytáncot, melyben sikeresen elsajátította Felső-Tisza vidéki cigányok eleganciáját. A zsűritől 59 pontot kapott, így a kategória győzteseként továbbjutott a döntőbe, amire egy virtuóz rábaközi dussal készült.

Hoksz Attila – Győztes interjú >>>
Hoksz Attila – Út a döntőig>>>
Hoksz Attila – Döntő>>>

20:58 – A zsűri értékelése
Eredics Gábor véleménye szerint Sándor most is megmutatta tudását. Tökéletesek voltak az átmenetek, a csárdás lágysága is megvolt, de a cigány csárdásban megismerhettük ennek a hungarikumnak az igazi szellemét. Nem véletlen szállt el az ütő feje sem!

20:56 – Ifj. Ürmös Sándor
A hangszeres szólisták kategóriájának végéhez értünk. Ürmös Sándor az elődöntőben Felső-Tisza vidéki táncmuzsikát adott elő, produkciójára a zsűri maximális, 60 pontot adott. A középdöntőben verbunk dallamokkal lépett színpadra, amivel újra sikerült elvarázsolnia a zsűrit. Eredics Gábor szerint Sanyinak olyan zenei intelligenciája van, hogy értelmezni tudja a muzsikát. Produkciójára 60 pontot kapott a zsűritől, így a kategória győzteseként bejutott a döntőben, ahol vajdaszentiványi dallamokat hallhattunk tőle.

Ifj. Ürmös Sándor – Győztes interjú >>>
Ifj. Ürmös Sándor – Út a döntőig>>>
Ifj Ürmös Sándor – Döntő>>>

20:50 – A zsűri értékelése
Kocsis Enikő elmondta, hogy Gömörország palócvidék, innen láthattunk táncokat a páros előadásában. Az ifjú táncosok tarisznyájában már most nagy tudás rejlik. Mezei Lajos bácsi és Margó néni is a közönség soraiban ült, akik még egy szerencse hozó tárgyat is adtak a párosnak. Kocsis Enikő szerint Borinak és Tominak feladata van a táncban. A legnagyobb díjat viszont maga Pál István Szalonna kapta: Boritól egy puszit.

20:46 – Busai Bori – Mahovics Tamás
A táncos szólisták és párosok közül másodikként Busai Bori és Mahovics Tamás léptek színpadra. A Fölszállott a páva legifjabb versenyzői már első színpadra lépésükkor elvarázsolták a zsűrit kalocsai táncaikkal. Az elődöntőben Kocsis Enikő számára megható volt az ifjú páros produkciója, sőt, még Cselik mára, „Kalocsa királynője” is puszit dobott nekik. A középdöntőben somogyi eszközös táncokat és friss csárdást láthattunk tőlük, amire a zsűritől 57 pontot kaptak, végül a nézők juttatták be őket a döntőbe. A legifjabb Pávák gömöri botolóval és friss csárdással léptek színpadra.

Busai Bori-Mahovics Tamás – Út a döntőig>>>
Busai Bori-Mahovics Tamás – Döntő>>>

20:42 – A zsűri értékelése
Sebő Ferenc szerint Anitától ismét megtanulhattunk valamit: óvakodni kell az öregasszonyok nyelvétől, valamint a medvétől. Anita bebizonyította, hogy a Budapestről elindult mozgalom eljutott a falvakba is, így megmaradhattak a népdalok. Most már nem szégyellik kultúrájukat, tehát a medve nem játék!

20:40 – Vrencsán Anita
Folytatódott az énekesek versenye. A Kostelekről érkezett ifjú hölgyet az elődöntőben Sebestyén Márta Kostelek kicsi pacsirtájának nevezte. Gyimesi lassú magyaros dallamaira a zsűri a maximális 60 pontot adta, majd a középdöntőre lakodalmas dalokat hozott Gyimesből. Sebestyén Márta véleménye szerint Anita tiszta és mesterkéletlen, akinek nincs szüksége pirosítóra, hisz ott van számára a hegyi levegő, melynek tisztaságát hangjában hallani. Produkciójára a zsűritől 60 pontot kapott, s bár a középdöntőben később holtverseny alakult ki az énekesek kategóriájában, Sebő Ferenc mindkét produkciót továbbjuttatta a döntőbe, amire Anita gyimesi dalokkal készült.

Vrencsán Anita – Út a döntőig>>>
Vrencsán Anita – Döntő>>>

20:34 – A zsűri értékelése
Tímár Böske számára örömteli pillanat volt, mikor a közönség a Borbolyát juttatta tovább. A kedves találós kérdésekkel indított tánc újdonság volt még számára is. Egy stílusban nagyon jól elhelyezett dél-alföldi ugrós táncot láthattunk, s az utolsó találós kérdéssel már a karácsonyt hozták el az ifjú táncosok a Fölszállott a páva döntőjébe. Nagy tudású, szeretetreméltó csoportot láthattunk. 

20:32 – Dr. Martin György AMI Borbolya csoport
Folytatódott a táncegyüttesek versenye. A Dr. Martin György AMI Borbolya csoportja az elődöntőben egy különleges rábaközi koreográfiával arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon a lányok is lehetnek-e katonák. Produkciójukra 59 pontot kaptak, végül  a zsűri szabadkártyájával jutottak be a középdöntőbe, amire nagyecsedi táncokkal készültek. Tímár Böske kiemelte, hogy számára nagyon tetszett a tánctételeket megszakító versek, valamint a friss csárdás tökéletesen megkoronázta a produkciót. A csoport 58 pontot kapott a zsűritől, végül a nézők szavazatai alapján jutottak tovább a döntőbe, ahol dél-alföldi táncokat mutattak be.

Dr. Martin György AMI Borbolya csoport – Út a döntőig>>>
Dr. Martin György AMI Borbolya csoport – Döntő>>>

20:24 – A zsűri értékelése
Eredics Gábor szerint ilyen nincs. Egyszerűen őrület, ahogyan Zalán dudál. Először egy gyönyörű lassú dallal kezdett, amiben tökéletesen kitisztította a kvártokat, terceket. Szép volt az átmenet a táncdallamokba, amikben gyönyörű volt a sztakkatók, s bár a közönség számára nem feltétlen tűnhet fel a virtuóz duda játék, a profik tökéletesen tudják. Zalán játéka egyszerűen fantasztikus. Sebő Ferenc úgy véli, Zalánt nyugodtan lehetne hívni a duda Paganini-jének.

20:22 – Horváth Zalán Levente
A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Horváth Zalán Levente állt elsőként a zsűri elé. Az elődöntőben berzencei muzsikát adott elő. Gyönyörűen tiszta játéka elkápráztatta a zsűrit, akiktől összesen 60 pontot kapott. A középdöntőre palóc dudazenével készült, Eredics Gábor szerint Levente sokat fejlődött a középdöntőre, dudája tökéletesen tiszta volt, s az intonálással sem volt probléma. A zsűritől a maximális 60 pontot kapta, amivel a kategória győzteseként bejutott a döntőbe, amire Somogy megyei, pontosabban zselici dudanótákkal készült.

Horváth Zalán Levente – Út a döntőig>>>
Horváth Zalán Levente – Döntő>>>

20:16 – A zsűri értékelése
Beretz István elmondása szerint egy újabb szép székely táncot láthattunk, ami egy igen nehéz verbunk voltk: kicsi róka, kicsi nyúl, és kifelé lábkör tették nehézzé a produkciót. Azt is megtudhattuk, hogy Gödri Árpi bácsi is nézi a televíziót! Tímár Böske szerint az az igazi profi teljesítmény, hogy Adorján minden fordulóban rátett eggyel a saját előadására, ami csak egy igazi profi táncosra jellemző. 

20:12 – Antal Adorján
A táncos szólisták közül elsőként Antal Adorján lépett színpadra. Az elődöntőben szentbenedeki szegényest és pontozót adott elő. Beretz Istvánnak olyannyira megtetszett az előadás, hogy ő maga is színpadra lépett, hogy Adorjánnal együtt adjon elő pár pontot, aki végül a zsűri tagjaitól 60 pontot kapott. A középdöntőre felcsíki férfi táncokat hozott legényesen, amivel ismét lenyűgözte a zsűri tagjait. Ebben a táncban is megtalálta egyéniségét: volt benne humor, tréfa, de keménység is. A zsűri tagjai a maximális 60 pontot adták az ifjú táncos produkciójára. A döntőre „Útravaló a Sóvidékről” című koreográfiájával készült.

Antal Adorján – Győztes interjú >>>
Antal Adorján – Út a döntőig>>
Antal Adorján – Döntő>>>

20:07 – A zsűri értékelése
Sebestyén Márta véleménye szerint két angyal jött le hozzánk ma este, hisz olyan hangulatot teremtettek a lányok, amiben egyszerűen könnyes lesz a szem. Bájosan, pontos érzésekkel énekeltek a, csodálatos zenei és nyelvi megoldásokkal. A vas taps is magáért beszélt. Beretz István elragadtatásában csak azon gondolkodott, miért nem tízes ikrek a lányok, de így is szereti a zsűri őket. 

Az énekesek kategóriáját a Haraszti ikrek nyitották meg. A bátonyterenyei ikerpár, Julcsi és Marcsi már az elődöntőben elbűvölte a zsűrit rimóci népdalaikkal, Sebő Ferenc szerint a lányok még az adatközlőknél is jobban énekeltek. A középdöntőben hazai, azaz maconkai népdalokat adtak elő, amikre végül 60 pontot kaptak a zsűritől. Bár pontszámuk alapján a kategóriában holtverseny alakult ki, de a zsűri elnöke, Sebő Ferenc mindkettő produkciót továbbjuttatta a döntőbe. A lányok Nógrád megyei palóc karácsonyi dalokkal készültek, melyet karácsony előestéjén énekeltek a kántálók.

Haraszti ikrek – Győztes interjú >>>
Haraszti ikrek – Út a döntőig>>>
Haraszti ikrek – Döntő>>>

19:57 – A zsűri értékelése
Kocsis Enikő szerint egy újabb csodát láthattunk a csoporttól. Nem csak a fehérváriak, hanem a zsűri is büszke a csoportra. A szakmai vezetők elképesztő ízléssel és tudással tették az ifjú táncosok lábába,  az pedig, ahogyan előadták, magas tudásról árulkodik. Természetes, könnyed, stílusos és alapos, a motívumok nem olyanok mint, hanem pontosan azok, aminek lenniük kell. Sebő Ferenc nagyon szereti a kelkáposztát, s úgy véli, Pesovár Feri bácsi büszke lenen rájuk. Fordulat! A zsűri úgy döntött, a döntőben nem pontoz, csupán a műsor végén derülnek ki a kategóriák győztesei!

19:53 – Alba Regia AMI Pulutyka csoport
A Fölszállott a páva döntőjét az Alba Regia AMI Pulutyka csoportja nyitotta meg. Az elődöntőben „Rábaközi apróságok” című koreográfiájukkal léptek színpadra, amire a zsűritől maximális, 60 pontot kaptak. A középdöntőbe Bundásbokor táncait hozták el, Kocsis Enikő szerint nagy erénye a csapatnak az őszinte szabadság, Tímár Böskének pedig a csoportban lévő őserő volt csodálatos.  A zsűri a produkcióra a maximális 60 pontot adta, így az Alba Regia AMI Pulutyka csoportja kategória győztesként jutott tovább a döntőbe, amire hazai, azaz mezőföldi táncokkal készültek.

Alba Regia AMI Pulutyka csoport – Út a döntőig>>>
Alba Regia AMI Pulutyka csoport – Döntő>>>

19:46 – A SZAVAZÁS ELINDULT!

19:44 – Meglepetés produkció
Különleges produkcióval indult el a Fölszállott a páva döntője. Herdon Balázs, aki legyőzte a leukémiát, testvérével állt színpadra, őket pedig Kovács Dániel, a kárpátaljai hegedűs kísérte őket.

Meglepetés produkció>>>

19:42- Elkezdődött a Fölszállott a páva DÖNTŐJE!

Fölszállott a páva műsoroldal>>> 

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Haraszti ikrek
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2015/12/Haraszti-ikrek-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább