A Bocuse d’Or selejtezőjéről a Korkóstolóban

A Korkóstoló december 20-i adásában:

Hallgassa meg!

Az utóbbi napok legfontosabb gasztroeseménye a Bocuse d’Or magyarországi selejtezője volt. Egy hete 12 séf versengett, közülük 5 jutott tovább a a hazai döntőbe. Így februárban Pohner Ádám, Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo és Győrffy Árpád versenyez majd, valamint Széll Tamás (képünkön), a 2013-as Bocuse d’Or világdöntőn 10. helyet szerző séf is beszáll a konyhai csatába. Beszámoló a 2016-os felkészülésről a mostani selejtező tükrében.

Susanne Hanauer és Ralf Waßmann 18 éve él Villányban. Egy jónevű német borszakíró dicsérő cikke hatására jöttek el megkóstolni a híres villányi portugiesert, aztán itt ragadtak és hamarosan nekiláttak a bioborászkodásnak a magyar lankákon. Susanne és Ralf borai azóta számos díjat nyertek, 2012-es Cabernet Franc-juk a 2015-ös Borkiválóságok Könyvében 5 csillagot kapott. Ezt a bort nyitják majd ki a karácsonyi menühöz is, amelyet – mint általában, most is – Ralf készít majd el.

Andrássy Katalin és lánya, Ács Noémi közösen készítik cukor-, liszt- és gluténmentes tortáikat. És ez olyan kiválóan megy nekik, hogy például 2013-ban a paprikás csokitortájuk Magyarország Cukormentes tortája lett. Katalin évekig reklámügynökségnél dolgozott vezető beosztásban, Noémi társadalomtudományokat tanult külföldön. Aztán egy barátnő betegsége megváltoztatta az életüket és különleges süteményeket kezdtek el sütni. Legújabb – aprócska tortákból álló –  kollekciójuk kiváló magyar borokkal együtt kóstolva szinte életre kel.

Katarzyna Sitko, a Lengyel Intézet igazgatója, már 7 éve él Budapesten. Imádja Magyarországot, a magyar gasztronómiát. Kedvence a halászlé, amit enni és főzni is imád. Az ünnepeket szeretteivel Krakkóban tölti, ahol gyerekkora óta ő készíti a gombás pirogot, amelyet betétként a céklalevesbe tesznek szentestén. Hogy mit esznek-isznak az emberek Krakkóban karácsonykor? És hogy tanult meg ilyen jól magyarul?

Padlás, My Fair Lady, Don Giovanni, Egy csók és más semmi, Tosca, Zorba, a görög, Primadonnák és számtalan más legendás műben ügyelt és ügyel a ,,kottahű zenére”. És Cser Ádám zeneszerző, karmester, a Miskolci Nemzeti Színház zenei igazgatója nemcsak a zenét imádja, hanem a hasát is, de ez még hagyján, hiszen vagyunk így jó páran, viszont ő főzni is tud. A családban Cser Ádám a főszakács, aki az ünnepek alkalmával elkészíti a többfogásos menüket, az előételtől egészen a beigliig.

Korkóstoló – Kossuth – december 20., vasárnap – 9:30

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább