Napközben: Főiskolai zöld nap e-töltőállomás avatással

A Napközben november 17-i adásának tartalmából:

Elektromobilitás
Múlt hét szerdán avatták fel Dunaújvárosban az első e-töltőállomást, ahol a Főiskola Zöld Napot is szervezett kormányzati résztvevőkkel (Varga Mihály) és a szektor szereplőinek megjelenésével. Idén 7 milliárd forint áll rendelkezésre az e-infrastruktúra fejlesztésére, ami kiemelt kormányzati cél. Hol tart az elektromos járművek piaca, országos töltőállomás hálózat, fejlesztések a területen, ismertség, jövőkép.

Hallgassa meg!

Építész-konferencia
Korszerű tetőfedés, világszínvonalú és hagyományos anyagok és technológiák, prémium színtű és elérhető árak, hazai képzés, amelyért többször járt már európai elismerés. November 20-án rendezi a szakma éves nagy kongresszusát, ahol új szempontok is felmerülnek, új kihívásoknak, új építészeti- és energiatakarékossági trendeknek  kell megfelelnie a tagoknak.

Hallgassa meg!

Alattomos herpeszvírus
Télen, influenza és meghülés idején gyakrabban támad a vírus, amely egy frissen megjelent tanulmány szerint az európai lakosság több mint 60%-át, azaz minden második embert érinti, de idehaza sem sokkal job a helyzet, itt kb 50%-os a fertőzöttség. Sokan nem is tudják, hogy hordozók, mert nincs tünetük. Az ajakherpesznél veszélyesebb a nemi úton terjedő genitális herpesz, amely súlyosabb betegségek előidézéséért is felelős lehet.

Hallgassa meg!

Várprogramok egész évben
Egész éves éves vár-programok kedvező gazdasági hatása a környező településekre, turisztikai, gazdasági és társadalmi-munkaerőpiaci értelembenet is. Sok még a „téli álmot” alvó építmény az országban, de már több helyen megjelentek az őstermelők, helyi élelmiszergyártók és kis piacok az élő várak közelében. Kiemelt kormányzati cél a romos várak felújítása és alakalmassá tétele az idegenforgalom odavonzására.

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – november 17., kedd, 9:00

Szerkesztő: Kuti-Hajdufy Eszter

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább