Világjáró karmester a Gondolat-jelben

A Gondolat-jel október 18-i adásának tartalmából:

Hallgassa meg!

– A világjáró karmester, Vajda Gergő vezényli az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekart a Zeneakadémián a Gyerekek vagyunk – Játék című koncertsorozat részeként. Interjú a karmesterrel zenéről, játékról, annak komolyságáról, külföldi karrierjéről is.

– A magyar arisztokráciát durván szétkergették a kommunisták, ám gyökereiket, magyar identitásukat és tenni akarásukat nem sikerült kiirtaniuk. A szabad világ egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában a németországi Burg Castle-ben alapozta meg későbbi tudását Jókay Károly, írónk oldalági leszármazottja.

– Monika Potter angol újságíró szülei ismert magyar emberek voltak: Halász Péter író-újságíró és Rácz Vali filmszínésznő és dizőz. Édesanyja történetét írta meg néhány évvel ezelőtt, az ő hősies zsidómentő tevékenységét, amiért a Világ Igaza is lett. A könyv iránt Londonban igen, Magyarországon nemigen volt érdeklődés.

– Magyarrá lett Habsburgok történetét írta meg Nánay Mihály történész és történelem tanár, különös tekintettel József nádorra és fiára, az 1848-as forradalmat tevékenyen segítő István nádorra.

– A szegedi Rökk Palotában még látogatható a 33. Magyar Sajtófotó kiállítás. Németh György fotográfus, a mesterség tanára beszélget róla riporterünkkel, Tráser Lászlóval.

Gondolat-jel – Kossuth – október 18., vasárnap, 11:07

Szerkesztő-műsorvezető: Stifner Gábor
Hangmester: Layer Rita

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább