Egy hazában: Görög-magyar baráti találkozó

Az Egy hazában október 18-i adásának tartalmából:

– Idén 19 középiskolás kapott nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat. A keddi ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány kiemelt partnerként tekint a 13 magyar nemzetiségre, ezért két év alatt – idén és jövőre – megduplázza a támogatásukra fordított összeget. Az ünnepélyes átadó után Pavlekovics András beszélgetett a pályázat néhány díjazottjával, és nemzetiségi iskolák képviselőivel.

– Szerb búcsú és püspöki szent liturgia keretén belül szentelték újra a hercegszántói szerb ortodox templomot. Az épület tetejének felújítása európai uniós segítséggel 15 millió forintba került. A munkálatok költségeihez adományaikkal hozzájárultak a helyi szerb ortodox hívők illetve a falu más felekezetű lakosai is. Mándity Predrág járt Hercegszántón.

– A budapesti Örmény Kulturális Központ és a Romániai Örmény Szövetség Szamosújvári szervezete a múlt vasárnap emlékezett az 1848-as Magyar Forradalom és Szabadságharc 1200 örmény származású honvédtisztjére és honvédjére. A magyarországi és az erdélyi örmények kapcsolatáról is megkérdezte Avanesian Alexet, az Országos Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettesét Oganova Eranyak.

– A pécsi Total Art Egyesület csupán 2 éves múltra tekint vissza, de az idei évben már a második tematikus kiállítás sorozatot rendezi, amely a magyarországi történelmi nemzetiségek múltját és jelenét mutatja be. Októberben a látogatók a Baranya megyei németség életébe kapnak bepillantást a megyeszékhely szívében, a pécsi Király utcában. Gerner Éva a Total Art Egyesület program- és sajtómenedzserével, Rozsnyai Ilonával beszélgetett.

– A kétegyházi románok hagyományainak sorában Árgyelánné Simonka Mária népdalénekest mutatja be új könyvében Zombainé Szarka Mária nyugdíjas tanárnő. A kötet alapja egy „emlékfüzet” amelybeaz énekesnő minden fontos fellépését lejegyezte az ötvenes évektől, az első rádiós felvételétől kezdődően. A kötetet lapozgatva, megismerheti az olvasó Simonka Tódór bácsi, mesemondót is, aki az énekesnő édesapja és, természetesen az összes együttest, táncost, szólistat, akiknek a tevékenysége bizonyiték arra, hogy a kétegyházi románok hogyan örizték anyanyelvüket, szokásaikat. A könyv bemutatóján, Gyulán, a Magyarországi Románok Kulturális Napján beszélgetett Bauer Ádám a szerzővel.

– A görög polgárháború borzalmai elől 1948 és 1950 között mintegy 3500 gyermeket menekítettek Magyarországra Nyugat-Makedónia falvaiból. Néhányan közülük 1949-ben a nyári hónapokat tótkomlósi szlovák családoknál töltötték. A három hónap alatt mély emberi kapcsolatok születtek, amelyek sok esetben egy életen át fennmaradtak. A Tótkomlós Barátainak Köre Egyesület ennek emlékére nyitott kiállítást Három hónap szeretet címmel. Az eseményre Budapestről érkezett egy autóbusz az egykori görög gyerekekkel és leszármazottaikkal. A tótkomlósi szlovákok pedig helyi specialitásokkal várták őket, a kiállítás megnyitója után levetítettek egy erről szóló dokumentumfilmet és közös görög táncházat is szerveztek. A baráti találkozón Bencsik János járt.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – október 11., vasárnap 13:00

Korábbi adások >>>

 

Olvasson tovább