Korkóstoló: Búcsú a Jégbüfétől

A Korkóstoló október 4-i adásának tartalmából:

A New Nordic konyha koppenhágai képviselője, Rene Redzepi séf konyháját a világon a legjobbak között tartják számon. Egyediségéhez az inspirációt a szezonalitás és a helyi alapanyagok adják. Például az hűtőjét hiába nyitogatnánk citromot keresve, mert az ugye nem terem meg Dániában. És mivel pótolja? Hangyasavval, mert a kis szorgos jószágok viszont megélnek ezen a klímán is. Az éttermet Nomának hívják, két Michelin-csillagos, és a világ minden részéről csodájára járnak az ínyencek. A csúcsgasztronómia itt életfilozófia is egyben.

Hallgassa meg!

Összefogás, nyitottság és kísérletező kedv jellemzi a borászok új generációját. Ifj. Heimann Zoltán a szülei által megteremtett szekszárdi családi pincészetre támaszkodva indult el a pályán. Idekötődik, itt dolgozik keményen, és amikor teheti, járja a világot, szakadatlanul tanul, tapasztalatot gyűjt. Eddig német, francia, olasz és ausztrál borászatokban szedett össze gyakorlati tudást és rengeteg élményt, amit aztán mindig boldogan haza cipel a családi pincészetbe.

Tokaj-Hegyalja, Mád az egyik legszebb része a hazai bortermelő vidékeknek. Itt kezdte el Lenkey Géza a 2000-es évek elején az apjától megörökölt szőlőt hobbi borászatból professzionálissá alakítani. Azóta is szenvedélyesen és szeretettel gondozza birtokát, nem hátrál meg, ha akadályokba ütközik, és szinte fogadott apjaként hallgat Szepsy Istvánra, Tokaj kitűnő borászára, akinek a jó tanácsainak is köszönhetően Lenkey Géza, az egykori kereskedő, ma már Magyarország első borászai között van. Túlélő boráról, fogadott kutyákról és a szőlő természetéről mesélt.

Augusztus végén sokak szomorúan vették tudomásul, hogy bezár a Jégbüfé. Sajtos masni, túrós szelet, bécsi krémes, Rákóczi-túrós, gofri, na és persze a legkülönfélébb fagylaltok. Ezek talán a legklasszikusabb tételek a legendás cukrászda egykori kínálatából. De nemcsak vendéglátóhely volt ez, hanem egyfajta múzsa is, amely szinte minden művészeti ág képviselőit megihlette. Legyen szó költőkről, fotósokról vagy éppen zenészekről. De miért volt szerethető ez az ülőhely nélküli cukrászda, amely 53 éven keresztül fogadta a vendégeket a főváros szívében, és mi hiányzik majd leginkább az ide látogatóknak?

Bezerédi Zoltán a Korkóstoló sztárvendége. A Jászai- és Kossuth-díjas színművész a világot jelentő deszkákról és a filmvászonról egyaránt ismerős. Ebben az évadban két vidéki teátrumban vendégeskedik, a főhadiszállása pedig továbbra is a Katona József Színház. Már 13 éve állandó tagja a társulatnak. Filmen legutóbb tavasszal a Kossuthkifli című sorozatban láthattuk. Sokoldalú művész: színész, rendező, koreográfus és még ír is. Szeret csavarogni a világban, és mindenre kíváncsi. Az ízekre is. A konyhaművészetben nem kedveli a magányos alkotást, ezért elsősorban a nyári grillezés tartozik gasztrorepertoárjába.

Korkóstoló – Kossuth – október 4., vasárnap, 9:30

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább