Németh Pál fuvolaművész-karmester a Lemezelőben

Szeptember 27-én Németh Pál fuvolaművész-karmester lesz Madarász Zsolt vendége a Bartók Rádió Lemezelő című műsorában 16 órától.

Németh Pál a magyarországi régizenei irányzat egyik úttörőjeként több régizene-együttest is alapított. Eddig több, mint százhúsz CD- és DVD-felvételt készített: közülük öt elnyerte „Az Év Hanglemeze” díjat. Európa szinte valamennyi országában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Izraelben is vendégszerepelt. Az elmúlt évad végén nagy sikerrel mutatta be Vivaldi Farnace című operáját a budapesti Operaházban.

Előtte, 16 órától a Muzsikus legendák rovatban az ötven éve elhunyt tenorra, Laczó Istvánra emlékezünk. 1935-ben debütált az Operaházban a Tosca Cavaradossijaként. Hatalmas vivőerejű, biztos magasságokkal rendelkező hőstenor volt. 1938-ban indult nemzetközi karrierje: főként olasz színpadokon szerepelt. Legnevezetesebb vendégfellépte 1949-ben volt, mikor Maria Callas oldalán Kalafot énekelte a Turandotban. Ő volt az egyetlen magyar operaénekes, aki főszerepet alakított Callas partnereként. A műsor vendége dr. Szomolányi István lesz.

Lemezelő – Bartók – szeptember 27., vasárnap, 16:00

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább