×

Túl az Óperencián: Miller Zoltán

A népszerű színész és énekes 1973-ban született Budapesten, érettségije után pedig a Goór Nagy Mária Színitanoda növendéke volt. A színpadon 1993-ban, a Grease című musicalben debütált a ma Új Színház néven működő teátrum falai között. A tanoda elvégzése óta szabadfoglalkozású színészként dolgozik, zenés előadásokban és musicalekben, olykor prózai darabokban is látható. Ismert zenekarát, az Embereket Berkes Gáborral karöltve alapította 1995-ben, három megjelent albumuk közül kettőből (Száz út, Tábortűz) aranylemez lett. 1999-ben az év legjobb musicalénekesének járó eMeRton-díjat is átvehette, neve pedig a Madách Színház Az Operaház Fantomja című musicalével forrt össze leginkább, hiszen e darabban a Fantomot és Raoult is éveken át alakította.

Több mint tíz évig játszotta, szintén nagy sikerrel, a Fenyő Miklós életét feldolgozó, Made in Hungáia c. musicalt is. A Színházi munkái mellett gyakran ad önálló esteket és koncerteket, de film- és szinkronszínészként is dolgozik.

Érdekesség, hogy életében tulajdonképpen először, operettben is bemutatkozik  a Pécsi Nemzeti Színházban, sőt, a közeljövőben Budapesten is. Hogy miben látjuk, az kiderül nemsokára …..

Várom Önöket továbbra is szeretettel: Nagy Ibolya

Túl az Óperencián műsoroldal >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább