Tebenned bíztunk eleitől fogva...: A budafoki Halacska óvoda

Adásunkban a két szélső nemzedékről lesz szó. A budafoki Halacska óvoda évkezdésébe tekinthetünk be Megyeri Istvánné Kiss Sára és Sebrek-Heizer Zsanett segítségével, majd egy nagyon aktív, 90 éves nénivel, Hanczár Istvánné, Zsizsi nénivel ismerkedhetünk meg.

Hallgassa meg az adást!

Fekete Ágnes áhítata:
„Jöttek néhányan, akik hírt mondtak a Galileabeliek felől, akiknek vérét Pilátus áldozatukkal elegyítette. És felelve Jézus, ezt mondta: Gondoljátok-e, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, ezért szenvedték ezeket? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek.” Lukács 13,1-3

Rengetegen kérdezik mostanában: Mit gondolsz a menekült kérdésről? Azt hiszem, aki csak komolyan követi az eseményeket, és nem felelőtlen, először feszeng e kérdés hallatán. Én is elkezdtem gondolkodni azon, Jézus mit mondana most? Ekkor jutott eszembe az a történet, amikor odamennek hozzá az emberek, hogy Pilátus vérbe fojtott egy galileai lázadást, annyira, hogy az áldozatot bemutatókat sem kímélte, és az állatok és az emberek vére összefolyt. Ez volt az akkori rémhír. Valószínűleg mindenki erről beszélt. Az emberek tele lehettek félelemmel. És Jézus válaszában először ezt mondja: Gondoljátok, hogy ezek megérdemelték? Gondoljátok, hogy ők az okai a tragédiának? Legelőször is eltereli a figyelmet az emberi okok kereséséről. Pedig a mi első, szinte ösztönös gondolatunk mindig az, hogy megkérdezzük: Kinek az érdeke? Mi okozta ezt? Ezer újságcikk latolgatja ma is ezt a kérdést. Jézus nem megy bele ebbe a játékba. A felszínen maradunk, amikor ezekben a latolgatásokat tesszük.

Van egy számomra nagyon kedves mai gondolkodó, Paul Virilio a neve, aki a televízió és a mozgó képek filozófiájáról ír. Ő mondja, hogy a mai korunkban az új rendek hasonlóan a régi rendi társadalomhoz sebességek szerint kerülnek osztályokba. Az tesz valakit hatalmassá, hogy milyen gyorsan és hány embert tud elérni, befolyásolni. Ezeknek a módszereit próbálgatják rajtunk. „Azt mondhatnám, hogy valamiféle másodlagos valóság megteremtésének vagyunk tanúi.” (http://www.c3.hu/~tillmann/konyvek/ezredvegi/virilio.html) Egészen eddig az volt a valóság, ami megtörtént, aminek színe, alakja volt. Most azonban az lett a valóság, amiről képeket vetítenek, amiről beszélnek. Mintha két hangszórón sztereóban hallanánk a világot, az egyik az, ami velünk történik, és a másik az, amit filmeken mutatnak. Ez egy újfajta gyarmatosítás – mondja Virilio.

És ha megfigyeljük a menekültüggyel kapcsolatos véleményeket, sajnos pontosan ezt a sztereo valóságot látjuk, hogy egyfelől ott vannak a valós, szerencsétlen emberek, másfelől a média-manipuláció. Számos emberrel beszélgetve, ezért nem tudjuk, mire gondoljunk, hogy melyik hangszóróra figyeljünk? Honnan jön az igazság? Hogyan kezelhető ez a kettős látás, hogyan értelmezhető az igazság? Jézus pontosan azért nem kezdte el elemezni Pilátus vérengzését, és nem kezdett semmiféle gyógyító akcióba, mert látta, hogy ez egy ördögi folyamat. Hanem ezt a mondatot mondta el kétszer: „Ha meg nem tértek, mindannyian hasonlóképpen elvesztek.” Azaz, a ti valóságos életetek a kérdés. Nem elvi, távoli országok, újságírói kérdések vannak, hanem a te mai napod kérdése. Jézus mondatát első megközelítésre fenyegetésnek is vehetjük. Ha meg nem térsz, ha nem kerülsz közel Istenhez, ha nem hallgatsz rám, akkor véged van… Szörnyű történelmi tanulságok jutnak az eszünkbe, keresztes háborúk, és ezekre hivatkozva már-már el is hessegetjük ezt a mondatot a gondolatainkból: „engem senki ne térítsen meg!” De Jézus egy példázatot mond e figyelmeztető mondatok után. Egy fügefáról mesél, amelyikhez már három éve kijár a gazda, gondozza, de mind hiába. A vincellérrel kezd el vitatkozni a fa fölött: most már vágják ki! Mégis a türelem győz. Nem az erőszak, nem a kényszer, hanem a remény. Amikor Jézus eltereli figyelmünket a hírektől, amikor nem távoli emberekről, hanem rólunk akar velünk beszélgetni, akkor Jézus azt mondja: ő vár. Amikor megértettük a lényeget, az irányt, akkor a fenyegetőnek tűnő, figyelemfelhívó mondatok helyett éppen a kegyelemről van szó.

Ebből az következik, hogy két feladatunk van: Az egyik az, hogy jelen tudjunk lenni a kitapintható, igazi valóságban. Ez nem kis feladat. A gondolataink állandóan becsapnak bennünket, és észre sem vesszük, máris távoli emberek gondjain jár az agyunk, és nem vagyunk igazán jelen ott, ahol vagyunk. Egyszer egy idős pap mondta: hetven éve mondom már a Miatyánkot, de még egyszer sem tudtam végig odafigyelni rá. Remélem, hogy egyszer még sikerül. Jelen lenni… Ott lenni, ahol vagyunk, megélni a valóságot, a mi valóságunkat!

A másik feladatunk az, hogy reménykedjünk. A szőlősgazda vár. Az Isten minden áldott nap reménnyel teli hozza fel Napját ránk. Ha Isten nem látja veszett csatának ezt a földet, akkor mi se lássuk azt! Ne sötét borongással, félelemmel teli módon nézzük a világot, hanem Isten irgalma felől. Ő még kapál bennünket. Öntözi e világ kertjét, és remél. Érdemes a különféle csatornák „félelem-kommandóit” kikapcsolni, és inkább hinni a mi Szőlősgazdánknak, akié ez a világ. Ámen.

Tebenned bíztunk eleitől fogva… -Kossuth – szeptember 9., szerda, 13:30

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább