Egyéb

Konferencia Száron a hagyományos muzsikáról

Az Egy hazában szeptember 6-i adásának tartalmából:

Tanévnyitó Battonyán
223. tanévét kezdte meg kedden a battonyai Szerb Általános Iskola. Az oktatási intézményben idén csaknem 80 tanuló ült az iskolapadokba – közöttük 8 elsős is. Mándity Predrág járt az ünnepélyes tanévnyitón.

Interjú Negrea Dániellel
Medgyesegyházán 2002 óta működik Román Nemzetiségi Önkormányzat, elnöke, Negrea Dániel Romániából költözött még a 90-es években Magyarországra. Egykori kapcsolatainak köszönhetően a Békés megyei kisváros felvette a kapcsolatot a Kolozs megyei Jára Víze-Valea Ierii településsel, amellyel együttműködési megállapodást is kötött. Bauer Ádám interjúja.

Konferencia a hagyományos muzsikáról
Száron, a Sváb Fiatalok 5. Országos Konferenciájának egyik fő témája a hagyományos muzsika jelenlegi helyzete volt. Több kulturális csoport is részt vett a találkozón, tudásukról Farkas Tamás karnaggyal Gerner Éva beszélgetett.

Önkéntes tábor Horvátországban
A zágrábi székhelyű Határon túli Horvátok Hivatala éves programjának egyik kiemelkedő rendezvénye az az önkéntes tábor, amelyet határon túli horvát fiataloknak szerveznek. Ennek elsődleges célja Horvátország elhanyagolt tájegységeinek a megtisztítása és helyreállítása. Magyarországot idén 4 horvát nemzetiségű fiatal képviselte, akik rengeteg élménnyel gazdagabban tértek haza. Egyikőjüket, Rónai Natáliát Füri Tamás kérdezte.

Amatőr színház Breznóbányáról
Egy Szlovákiából, Breznóbányáról érkezett amatőr színház vendégszerepelt múlt hétvégén Tótkomlóson. Az anyaországi társulat már nem először mutatkozott be a dél-alföldi közönségnek, rendszeresen járnak a külhoni szlovák településekre. A mostani turné sem ért véget Magyarországon, a szerb szerző komédiáját a romániai Nagylakon is bemutatták. A tótkomlósi bemutatón Bencsik János járt.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – szeptember 6., vasárnap, 13:00

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább