P'amende: Chico & The Gypsies – A katalán cigány rumba utazó nagykövetei Magyarországon

„Engem a cigányok neveltek fel. Apám marokkói, anyám pedig algériai. Eredetileg én nem is vagyok cigány. Viszont mindent nekik köszönhetek.” – Meséli Chico Bouchiki, aki a Gipsy Kings egyik alapítójaként vált világhírűvé.

„A Gipsy Kings-szel kezdődött. Az volt a csodás és szinte hihetetlen, hogy már jó ideje játszottunk együtt, amikor egy csapásra felfedezett bennünket a nagyvilág. És azzal, hogy a zenénket megszerették, mögötte kirajzolódott számukra egy addig ismeretlen kultúra, egy nép. Jó számokat csináltunk, mint a Bamboleo, vagy a Djobi-Djoba, és azóta más szemmel néz a világ a cigányság egészére.”

Chico később megalakította saját együttesét, amellyel a dél-franciaországi katalán cigány zenéből kiindulva megteremtették jellegzetes világzenei stílusukat. A világszerte ismert cigány együttes augusztusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adott nagysikerű koncertet. A P’amende szeptember 4-i adásában a Chico & The Gypsies valamint az előzenekar, a magyarországi világzenei együttesek egyik legsikeresebbje, a Romano Drom látható.

P’amende – Duna – szeptember 4. – 6:00
Ismétlés: Duna World – szeptember 4. –  8:15

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Chico & The Gypsies – A katalán cigány rumba utazó nagykövetei Magyarországon
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2015/09/1.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább