Radnóti Zoltán rabbi az aktuális heti szakaszról beszélt, de említésre került a rabbiság folyamatos elérhetősége is.
Melyik heti szakaszt olvassuk ezen a héten?
Ki técé a heti szakasz címe, ez Mózes V. Könyvének a közepe táján van, szép lassan a sátoros ünnep utolsó napján fejezzük be ezt a könyvet. A zsidó hagyomány szerint az ember két irányba vétkezhet, egyrészt az embertársai felé, másrészt az Örökkévaló felé. Az Örökkévaló felé a bocsánat imával és megtéréssel történik, az új év, Jom Kipur napján. Imádkozunk, böjtölünk, megbánjuk bűneinket, ezzel megtisztulunk, s bízunk benne, hogy az Élet Könyvébe leszünk beírva. Azonban az emberekkel szemben ez nem ilyen könnyű, hogy mondunk imát, amivel akit megbántok, az megbocsát nekem automatikusan. Az emberekkel szemben személyesen kell elnézést kérni. Az Isten azt nem tudja megbocsátani, hogy amíg az ember az embertársával szemben nem békél meg. Ezt a Jóisten sem tudja megbocsátani. Ez az utolsó hónap egy nagy békülési időszakot hoz.
Hogyan készül az Ön közössége a mostani heti szakaszra, majd az ünnepekre?
Úgy készülünk, hogy én mindig fontosnak tartom, hogy a hívek elolvassák az aktuális heti szakaszt, ismerjék meg azt, hogy a Tóra mit mond, hisz ez számunkra az élet. Ezen kívül én is tartok egy beszédet az aktuális hetiszakaszról. Érdekes, de van egy szokás nálunk. Minden héten, pénteken és szombaton egyaránt egy-egy másik ember is beszél. Meggyőződésem, hogy az a zsidóság jövője, hogy nem csak a rabbi, hanem mindenki más is elolvassa a Tórát, felkészül, magával ragadja. Ami a hetiszakaszt, a Ki técét illeti, ez egy bonyolult rész, nagyon sok olyan dolog is van benne, ami abban az időben forradalminak minősült.
Mik ezek?
Benne szerepel például a válás törvénye is. Gondoljunk bele, ezelőtt négyezer esztendővel egy nőnek joga volt elválni a férjétől, azaz nem a férje tulajdona volt. Válólevéllel, kárpótlással léphetett ki a házasságból, ami nem működött. Mindezt a rabbik felügyelték. Azt hiszem, ez egy komoly pont volt a zsidó történelemben. Van egy másik rész is, ami a mai korban – ha lehet ilyet mondani – divatos lett, ez az állatkínzás fogalma. Mózes az utolsó erejével elmond mindent, de van még egy nagyon érdekes törvény, amit soha nem tartottak be a zsidó emberek. Ezt a Jóisten is tudta, ez pedig az engedetlen fiú törvénye. Ez arról szól, hogy van egy gyermek, aki engedetlen, szidja a szüleit, akkor őt el kell vinni a szülőknek a bíróság elé, ahol halálra kell ítélni. Melyik az a szülő, amelyik a rossz gyerekét elviszi kivégeztetni? A Talmud rögzíti, soha ilyet nem hajtottak végre! A Tóra mostani része úgy kezdődik, ha van egy háború, ahol győztesek vagyunk, s megtetszik egy szép lány az ellenség foglyai közül, vigyük haza nyugodtan, elvehetjük feleségül.
Nemrégiben elhunyt a Rabbitestület vezetője, mikor lesz utódja?
Jövő héten szavazunk, addig mi ketten, Schönberger Andrással ketten vezetjük a testületet. Én nagyon szeretném, ha a Rabbitestület minden szempontból transzparens lenne, ahogy én is, így én magam minden kérdésre válaszolok, akár emailben, a közösségi oldalakon. Azt tudom mondani, hogy minden kollegám is így tesz. Az a célom, mindenki elérhető legyen, ne legyen olyan, hogy valamiért nem lehet egy kérdéssel, problémával egy rabbihoz fordulni.
Köszönöm a beszélgetést.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.