Napközben a Speciális Nyári Világjátékokról

A Napközben augusztus 7-i adásában:
– Tervezőasztaltól a versenypályáig. Idén augusztus 20-a után 6. alkalommal rendezik meg a Formula Student Hungary nemzetközi autóversenyt a Győr- gönyűi kikötőben, amelyen a világ minden tájáról érkező egyetemisták saját építésű járműveikkel vesznek részt. Mit profitál ebből a járműipar? Mennyire segíti a fiatalok szakmai önállósodását egy olyan verseny, ahol a kezdő lépéstől a végeredményig mindent maguknak kell megtervezni és kivitelezni?

Hallgassa meg!

– 165 ország képviseletében 6500 sportoló, és 30 000 önkéntes részvételével július 25.- és augusztus 2. között Los Angelesben rendezték meg a 2015-ös Speciális Nyári Világjátékokat. A magyar csapat 32 arany, 30 ezüst és 20 bronzéremmel zárta a versenyt. Hogyan, miként készülnek ezek a fiatalok a megmérettetésre? Korlátok nélkül sorozatunkban fél 10-től ezzel folytatjuk.

Hallgassa meg!

– Az eszperantó a legszélesebb körben beszélt mesterséges nyelv, 115 országban használják, 500 ezer és 25 millió közé teszik azok számát, akik aktívan vagy folyékonyan beszélik. 1979 óta rendszeresen szerveznek eszperantó családok számára találkozókat, néhány hete Magyarországon volt. Kik miért tanulják az eszperantót, hol hogyan lehet használni ezt a nyelvet?

Hallgassa meg!

– Péntek lévén jön Bozsik gazda kertészeti tanácsaival.

Napközben – Kossuth – augusztus 7., péntek, 9:00

Korábbi adások!>>>

Olvasson tovább