Lengyel búcsú Derenken

Az Egy hazában következő részében:

– Tavaly fogadta el az Európa Tanács parlamenti közgyűlése „A hagyományos nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában” című jelentést. Kontinensünkön minden hetedik ember tagja valamely etnikai kisebbségnek, ezért is szorgalmazta Kalmár Ferenc, az Európa Tanács akkori képviselője a jelentés összeállítását. A kereszténydemokrata politikus április óta a Külügyminisztérium miniszteri biztosa, feladatköre a kisebbségi vegyes bizottsági munkát is felöleli. Kaupert Júlia ez utóbbiról kérdezte.

– Az Aggteleki Nemzeti Park területén vannak Derenk romjai. Úgy tartják, hogy ezen a helyen létezett a legrégebbi lengyel falu Magyarországon. A II. világháború idején még 900-an éltek Derenken, 1942-43-ban azonban lakosságát kitelepítették. Az elmúlt hétvégén hagyományos lengyel búcsút tartottak a derenki dombon, ahol 21 évvel ezelőtt, az egykori Szent Tádé Juda-templom helyén lengyel kápolnát emeltek. Ott beszélgetett Bogdańska-Szadai Bożena Bubenkó Józsefné, Budinszky Teréziával, a régi derenki életről.

– A kis Somogy megyei településen, Bolhón tíz éve igyekeznek újjáéleszteni a horvát hagyományokat. Jóllehet kevesen beszélik a nyelvet, a kultúra ápolása, az anyaországi kapcsolatok segítik a kötődést a saját nemzetiséghez. A bolhói Horvát Önkormányzat elnökével, Szegény Jolánnal Balatinácz Renáta beszélgetett, először családi emlékekről.

– A kékfestő mesterség és kézműves hagyomány ápolása, a baranyai német nemzetiségi kultúra bemutatása állt idén, az immár 16. nagynyárádi kékfestő- fesztivál középpontjában. Ilyenkor nem csak kékfestő mesterek látogatnak el a baranyai településre az ország minden pontjáról, hanem sok turista és vendég is érkezik a Bóly és Mohács között fekvő eldugott kis faluba. Nagynyárádon Erdei Krisztián járt.

– Az Országos Szlovák Önkormányzat Vertigo Szlovák Színháza a hagyományos színjátszótáborokon kívül művészeti műhelyeket is szervez az anyaországban. Az idei színhelye Pozsony mellett, Szentgyörgyön – Svety Jurban – volt. A premier tulajdonképpen színház volt a színházban, a rendező ugyanis szereplőket keresett és talált a Hamupipőke című darabhoz. Bencsik János kollégánk először Onodi Danielát a Vertigo színház igazgatóját a tábor fő szervezőjét kérdezte.

– A Lórévi Önkormányzat és a Magyarországi Szerb Színház szervezésében, 15. alkalommal tartották meg a Lórévi Színházi és Kulturális Napokat. A fesztivál idén is gazdag kínálattal várta a nagyérdeműt, külön csemegét jelentett Kálmán Imre „Csárdáskirálynő” című operettjének főpróbája a Szerb Színház társulatával, kiegészülve vendég előadókkal, szerb és horvát nyelven. Mándity Predrág járt a főpróbán.

Egy hazában – Nemzetiségi – Augusztus 2., vasárnap, 13:00

Korábbi adások!>>>

Olvasson tovább