×

Túl az Óperencián: Pándy Piroska

A Liszt Ferenc-díjjal 2014-ben kitüntetett, salgótarjáni születésű szoprán operaénekesnő a pályafutását a Fővárosi Operettszínházban kezdte 1986-ban. 1990-ben alapító tagja volt az Interoperettnek, a Magyar Állami Operaházban pedig 1993-ban debütált, Johann Strauss A denevér című operettjében Rosalinda szerepében volt látható.

A kilencvenes évek közepén Németországban is ismertté vált, megfordult a müncheni, a hofi, illetve a passaui operaházban, de tagja volt a nemzetközi Verdi Gálának is. 2003-tól egy éven át az Egyesült Államokban turnézott, később számos gálakoncertet adott Izraelben, Franciaországban, Belgiumban és Svájcban is. Hazatérését követően a Magyar Állami Operaház magánénekeseként is dolgozott, napjainkban pedig a Madách Színház társulatának tagjaként olyan darabokban is látható, mint Az Operaház Fantomja és a Mary Poppins.

Legszebb operett és sláger felvételeiből válogatunk egész héten, és bizton állíthatom, hogy sztorikban sem lesz hiány.

Szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább