Emberi nagyság és hűség

Iványi Gábor lelkész Schweitzer Józsefről.

Honnét volt az ismeretsége Schweitzer Józseffel?

Schweitzer József főrabbi urat mi magunk között csak Jóska bácsinak hívtuk, emberileg is nagyin szerettem, tiszteltem őt, s azt a szerepet, amit ő betöltött nem csak a szűkebb környezetében, a zsidóságon belül, hiszen nem csak ott volot meghatározó személy, hanem kapcsolatteremtésben, az ország zsidósággal kapcsolatban pozitívan és negatívan gondolkodó felek közötti kontaktszemélyként is rendkívül jelentős volt. Nagyvonalú ember volt, bátor ember volt, és egész életén át egyik fontos vállalása volt az, hogy párbeszédet folytasson, hidat építsen emberek és gondolkodások között. Emlékszem egy felvonulásra, amin Erdő Péter bíborossal voltak együtt a szónokok több ezres tömeg előtt. Főrabbi úr a szónoklatát először héber idézetekkel kezdte, amit lefordított, majd azt mondta, ahogy Önök mondják és folytatta latinul. Azt gondolta, hogy aki számára nem a héber a szent nyelv, annak a latin a hasonló. Egy nagy műveltségű ember volt, kitűnően tudott rögtönözni, nagyon jó memóriával rendelkezett, apró részleteket is pontosan tudott, de hát egy jó rabbinak minden apró dologra is emlékeznie kell, személyekkel és eseményekkel kapcsolatban is. Ha az előbb azt mondtam, hogy nagyvonalú ember volt, akkor ez mindenre igaz. Fiatal rabbijelöltként lett munkaszolgálatos, erről mindig úgy beszélt, mintha nem is volt olyan borzalmas próbatétel a számára. Elmondta például, hogy olyan jókat aludt azokban az istállókban, ahol őket elhelyezték. Az én lelkem háborgott, ő meg békességgel gondolt erre az időszakra is. Meghatározta az életét az ő különleges barátsága és tisztelete, ami elődjéhez fűzte. Scheiber Sándor, a legnagyobb volt talán, ő is híres volt a nyitottságáról, hiszen a Rabbiképzőben is hemzsegtek a nem zsidó vallású teológusok is, akikkel igen jó kapcsolatot ápolt és örült, ha az előadásain részt vettek, közreműködtek valamilyen eseményben. Ezt a nemes és szép hagyományt folytatta Schweitzer József főrabbi is. Az ő különleges bátorsága és barátsága jeleként, 2011-ben, amikor Magyar Örökség Díjat kapott, történt egy olyan epizód az életében, ami az ő nagyságáról szólt, amikor Komoróczy Géza, akihez szintén mély barátság fűzte őt, mondta volna a laudációt, de a bizottság, amely furcsa módon meghallgatta, hogy mit fog mondani, úgy döntött, ebben vannak olyan mondatok, amelyek miatt inkább másnak kellene a szöveget mondani. Amikor erről a főrabbi értesült, akkor ő kijelentette, hogy inkább lemond a Magyar Örökség Díjról. Megjelenésében kicsiny, de óriás ember volt. Mind szellemileg, mind emberileg óriás volt, az én számomra nagy kiváltság, hogy barátságos viszony fűzhetett – furcsa lenne azt mondani, hogy barátként, inkább atyai jóbarátként gondolok rá. Ő nagyon sok figyelmességgel, szeretettel érdeklődött mindig, minden dolog iránt.

Ha bemegy egy osztályba, ahol leendő papok vannak és nekik három mondatban kellene bemutatni Schweitzer Józsefet, mit mondana róla?

Úgy beszélnék róla, mint egy emberi és szellemi nagyságról, olyan valakiről, akinek az egyik alapeszménye, amit Mikeás próféta könyvének a végén olvasunk, hogy: Minden nemzet a maga Istenének a kedvében jár, és mi is szeretnénk a magunk Istenének a kedve, törvényei szerint járni. Az alapelve az volt, a vallás, a hit az ember kedélyállapotát, erkölcsi rendjét, belső emberét tartja rendben és karban, ezért fontos, hogy az ember hűséggel ragaszkodjon hitbeli hagyományhoz és ahhoz a belső meggyőződéshez, amit a zsidóság képvisel. Mi is Isten kegyelméből ennek az örökségnek valamilyen haszonélvezői lehetünk. Legyen áldott az Ő emlékezete!

Köszönöm a beszélgetést.

Videó ajánló

Olvasson tovább