Egy hazában: így ünnepelték újra Szent Iván éjjelét

Az Egy hazában július 26-i adásának tartalmából:

Bár már rövidülnek a nappalok, a fővárosi ukránok kicsit megkésve és néhány év szünet után ismét megünnepelték Szent Iván éjjelét. Az ukránul Iváná Kupálá nevet viselő ünnephez kötődő ősi hagyományokat a Margitszigeten elevenítették fel. Grexa Liliánát a Fővárosi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnökét Olasz-Hartyányi Nikoletta kérdezte.

A Budai Szerb Püspökség szervezésében 23. alkalommal tartották meg a hagyományos hittantábort, amelynek házigazdája idén Hódmezővásárhely városa volt. Mándity Predrág járt a rendezvényen.

Egy háborúban talán leginkább a gyerekek szenvednek, különösen lelkileg. A magyar kormány idén nyáron mintegy 660 olyan ukrán gyermeket táboroztat a Velencei-tónál, akiknek családjai közvetlenül is érintettek a háború borzalmaiban. Olasz-Hartyányi Nikoletta látogatott el hozzájuk.

Szeged történelmileg nem szlovákok lakta település, de több száz hazai szlovák él ott az ország minden tájáról. A szlovák nemzetiségi önkormányzat mellett a városban aktív a Szegedi Szlovákok Egyesülete is, hagyományos rendezvényei között vannak anyaországi nyelvi táborok, téli síelések, és nyári túrák Szlovákia különböző tájainak megismerésével összekötve. A napokban az egyesület tagjai családjaikkal és barátaikkal együtt nyaraltak Kelet-Szlovákia északi, úgynevezett Saris régiójában, Bártfa közelében. Iveta Hrubonová kért élménybeszámolót Agódné Antal Zsuzsannától, az egyesület titkára.

Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1980. július 26-án, Szolnokon indult el a Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi adása. A műsor szerkesztősége 1987-ben Szegedre került, és máig ott készülnek a hazai román közösséghez szóló rádió- és televízió műsorok. Kaupert Júlia összeállítása.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – július 26., vasárnap, 16:00

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább