A Korkóstoló középpontjában: a bor

A Korkóstoló július 19-i adásának tartalmából:

Hallgassa meg!

– Nyulasi Gábriel István 2008-ben indította útnak az Ihatóbb Magyarországért mozgalmat. Az civil kezdeményezés egy látszólag vicces internetes szavazásból nőtte ki magát akkor, amikor is 2007-ben Nyulasit az év borfogyasztójává választották. A szavazásból komoly elszánás lett, ma már több mint 8000 ezer követője van a mozgalomnak. Céljuk a hazai borfogyasztási szokások folyamatos és céltudatos formálása. A nagyközönség megismertetése az ország borászaival, hazai jó minőségű csúcs- és mindennapi fogyasztásra ajánlott kiváló borokkal.

– Amióta a szőlő és a bor velünk él, sok-sok dal született róla. Kedvelői nem álltak meg a finom ital dicsérgetésénél, hanem még a hozzá kapcsolódó munkákról is – legyen az metszés vagy éppen szüret – szívesen nótáztak. Ezeket a dalokat gyűjti és játssza a Borvirág zenekar, amelynek tagjai nemcsak a dalokról, születésük körülményeiről mesélnek, hanem egy egészen különleges lecsóval is megismertetik a Korkóstoló hallgatóit.

– Az Etyek-Budai Borvidéken, Kajászón áll a Vabrik Birtok. A parkerdő közepén elterülő kúriát az 1700-as évek elején építették. A legenda szerint Dréher Antal kártyán nyerte el az előző tulajdonostól azt a kastélyt, amely ma a családi pincészetnek ad otthont. Vabrik Ferenc és fia Ákos mindketten borászok. Ez eddig nem különlegesség, ám hogy apa és fia egy iskolában, ugyanabban az évben kapták meg borász képesítésüket, az már nem mindennapi…

– A pécsi Jókai bisztrót a Gault &Millau étteremkalauza az ország legjobb 30 étterme között tartja számon, amivel a pécsiek nagyon is egyetértenek. A bisztró egyrészt a környék termelőitől vásárol, másrészt saját gazdasága van. Nemcsak az igényes gasztronómiában vállal szerepet, hanem szociális tevékenységet is folytat. Kocsis József, az étterem tulajdonosa ugyanis egyben a pécsi Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit KFT. vezetője is.

– Komoly összefüggés van az étkezés és a színészet között. Az érzésemlékezet… vagyis mindkettőhöz szükséges a visszaemlékezés képessége ízekre, illatokra, pillanatnyi benyomásokra… – állítja Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója. A Jászai-díjas színművész szerint nemcsak az ételek minősége, hanem az evésnek szentelt idő is nagyon fontos. A főzésben a fűszerezést kedveli, azt a pillanatot, amely az asztal körül ülök szemébe a csillogást hozza. Kifejezetten ínyenc, imádja a sajtokat és a különlegességeket, szívesen kóstolgatja más nemzetek étkeit.

Korkóstoló – Kossuth – július 19., vasárnap, 9:30

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább