A hóhér utóda

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós magazinja.

A július 16-i adás tartalmából:

– Az idők folyamán sok mítosz és legenda övezte a rózsa történetét. A maga mintegy 30 ezer fajtájával, a legbonyolultabb családfával rendelkező virágfaj. Legkorábbi ábrázolása, a Kr.e. 1770-ben készült krétai falfestményen látható, ahol egy 5 szirmú rózsaszínű rózsa bontogatja virágait. Az első szlovén rózsafajtát, a nemesítője Matjaž Kmelc akadémikus, a legnagyobb szlovén költő, France Prešeren után nevezte el.

– A dalmát hátország szívében fekvő Sinj városát nyáron forróság perzseli. Mégis, ilyenkor kevesen gondolnak arra, hogy éves szabadságuk miatt elhagyják a várost, hiszen augusztus első hetében itt tartják a híres lovagi játékokat az Alkát.

– A Kecskemét közelében található bugaci földek gazdagon tartalmazzák ősi múltuk jelentős maradványait. A néhány éve itt előkerült leletanyag a közelmúlt magyar régészetének legnagyobb szenzációja, amely teljes mértékben felülmúlja a XI.-XII. századról, annak fejlettségéről és szinte elképzelhetetlen gazdagságáról vallott korábbi tudásunkat. Eddig a bugaci puszta egyedi növényvilága, a rideg állattartás körülményei, a virtuóz lovasbemutatók miatt keresték föl a turisták a helyet. A régészeti feltárások azonban új távlatokat nyitnak az idegenforgalom felpezsdítésében.

A rokonait nem válogathatja meg az ember, hiszen beleszületünk egy családba és velük köt össze a sorsunk mindörökre. A középkorban gyakran akkor is apáról fiúra szállt egy-egy mesterség, ha azt az utód történetesen nem akarta. Egy müncheni író már gyerekkorától kezdve tudta, hogy annak a családnak a leszármazottja, amely Bajorország egyik leghíresebb hóhérdinasztiája volt. A schongau-i hóhérról, Jakobról szóló könyvei immár nemzetközi ismertségre tettek szert, és több mint 20 nyelvre lefordították őket.

– A Torre folyó völgyében húzódik az apró falu, Villanova delle Grotte, amely nevében hordozza legfőbb turisztikai vonzerejét is. Az olasz grotta szó ugyanis barlangot jelent, mert a település környékén igen sok üreg, mélyedés, kisebb-nagyobb barlang található, s ezek már régóta a tapasztalt és kezdő barlangkutatók örömére szolgálnak. Kiemelkedik ezek közül is az Új barlang, amelyet 1925-ben fedeztek csak fel, de a következő évben szinte teljes egészében látogathatóvá is tettek.

Alpok-Duna-Adria – Duna TV – július 16. csütörtök 6:30
Ismétlés: Duna World – július 16. csütörtök 12:30

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább