×

Túl az Óperencián: Neményi Lilire emlékezünk

Huszonhét évvel ezelőtt, nyolcvanöt esztendős korában hunyt el Neményi Lili operaénekesnő és színésznő. A színészetet a tízes évek végén, Janovics Jenő kolozsvári színtársulatánál tanulta ki, pályájának elején pedig nevelőapja, Neményi László társulatában játszott. Később az ország számos nagyvárosában, így Szegeden, Miskolcon és Debrecenben is megfordult, de a Fővárosi Operettszínházban is szerepelt.

A harmincas évek elején A torockói menyasszony főszerepében gyakran színpadra lépett. Emlékezetes szerepei közé tartozik még a Szöktetés a szerájból (Blonde), Háry János (Császárné), Cosi fan tutte (Rosina), Bohémélet (Mimi) és Pillangó kisasszony (Cso-cso-zán).

1936 és 1939 között férje, Horváth Árpád mellett társigazgatóként működött Debrecenben, 1946-tól egészen 1967-ig pedig az Operaház magánénekesnője volt, de az érdemes és kiváló művész önállóan szerkesztett estjeivel gyakran fellépett külföldön is.

A Magyar Rádió sok operett felvételét őrzi Neményi Lili előadásában. Hallható lesz többek között ezen a héten Szirmai Albert, Huszka Jenő, Karl Millöcker, Jacques Offenbach, Kacsóh Pongrác és Jakobi Viktor műveiben.

Szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább