Menekültek esélyei

A Déli krónika június 27-i adásában:

2006 óta a 9,5 millió lakosú Svédországban 380 000 menekült kért letelepedési engedélyt, ennek 41 %-át adta meg a hatóság. Mint azonban az Expressen című újság legutóbbi riportjából kiderült, az esélyek az engedélyre nagyon nem egyformák az országban.

A kérelmeket a svéd Migrációs Hivatal regionális egységeihez kell benyújtani, és a döntést is ők hozzák. Malmöben azonban 11 %-kal többen kapták meg az engedélyt, mint pl. Stockholmban. Az eltérés túlságosan nagy ahhoz, hogy véletlenszerűnek lehessen nevezni. Ez viszont azt jelenti, hogy a jog egységes alkalmazása nem valósul meg, vonta le a következtetést az Amnesty International szakértője.

További vizsgálódások során viszont kiderült, hogy a különbségek között vannak megmagyarázhatók is. A menekültek szeretnek ott élni, ahol honfitársaik, ezért pl. a Nyugat Balkániak másutt kérik meg többnyire az engedélyt, mint a szomáliaiak vagy az afgánok. Márpedig az előbbieknek jóval kisebb esélyük van az ittmaradásra, mint az utóbbiaknak.

A Migrációs Hivatal szerint megvalósul a jogegyenlőség, mert a külföldieknek joguk van bírósághoz fordulni. Ennek ellenére a végső statisztikákat nézve az összes kérelemnek 55 %-át fogadják el Bodenben és 34 %-át Gävlében, köztük vannak 50 % körül a nagyvárosok, Stockholm, Göteborg és Malmö.

Svédországban van még egy szomorú-érdekes jelenség: az egyedülálló menekült gyerekek ügye. Éveken keresztül automatikusan kaptak menedékjogot azok az Afganisztánból, Irakból vagy Iránból érkező tizenévesek, akik családjuk nélkül érkeztek Svédországba. Ma már az itteni hatóságok velük szemben is kritikusak. Bár tudják, hogy a családok sokszor utolsó garasaikat kuporgatják össze, hogy gyermekeiknek – jószerivel csak fiúkról van szó – jobb élete legyen a messzi idegenben, ezek a 12-13 évesek nagyon megsínylik ezt, sokuknak évekig tartó kezelésre van szükséges, hogy kiheverjék a traumákat, amiken keresztülmennek.

Déli krónika – Kossuth – június 27., szombat, 12:01

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább