A Korkóstoló június 28-i adásának tartalmából:
– Fekete fokhagyma, ötperces csülök, szelénnel dúsított túródesszert. Mindez nem egy konyhában található, hanem a Debreceni Egyetem élelmiszerlaborjában. Itt az ennivalókat nem főzik vagy sütik, hanem úgymond fejlesztik. Így találták meg például cirkot, amelyből nemcsak seprű, hanem kiváló cirokliszt is készíthető, amely ízes és nem túl drága gluténmentes kenyéralapanyag lehet. Máskor laboratóriumban állítanak elő természetben fellelhető alapanyagokból új élelmiszereket. Legyen szó húsról, zöldségről, gyümölcsről vagy bármilyen ehető növényről. Ezen kívül különböző főzési, alapanyagkezelési eljárásokon is dolgoznak. Ennek köszönhetően például belül omlós, kívül ropogós csülköt lehet készíteni nem egészen 5 perc alatt.
– A meseszép Nivegy-völgyben, a Balaton-felvidék egy még szinte érintetlen részén áll a Tagyon Birtok. A Hegyestű lábánál elterülő szőlészet kezdettől fogva a helyi gazdákkal együtt dolgozik, folyamatosan tartja velük a kapcsolatot, így a vendégváró, asztalra való gyümölcs, zöldség, hús, mindig frissen érkezik. Kartaly Attila birtokgazda, néhány éve szeretett bele a táj szépségébe, és az, hogy a borászkodást is elindította, valójában a birtokot kettészelő Kéktúra útvonalnak köszönhető. Ma már saját bora is van Tagyonnak: a Bodzilla, amely, ahogyan a nevében is megbújik, bodza illatú, és különösen kedvező hatása a friss szerelmesekre.
– Utat a buborékoknak! Ez is lehetett volna a címe a múlt hétvégén megrendezett nagy pezsgőkóstolónak, amelyet a Winelovers csapata a Corinthia Hotel Budapestben rendezett. Azt szeretnék, ha a pezsgők, gyöngyöző és habzóborok végre Magyarországon is kitörnének a szilveszteri bezártságból és a kalandvágyó borkedvelők az év többi napján sem feledkeznének meg ezekről az italokról.
– Nem hamburger, hanem lepény, mégis az idei hamburger fesztiválon találkoztunk vele. A PolaPola grillbár a délszláv népeknél jól ismert ételek adaptációjára épít. Az egyik főszerepet mindig egy lepénykére osztja, a másikat csevap vagy pljeszkavica nevű, darálthúsból gyúrt hengerek, illetve egy-egy lapos pogácsak kapja. Fontos mellékszereplő még ízlés szerint az ajvár, a kajmak és a hagyma, esetenként némi savanyúság. A balkánburgert Hajdú Péter szakács és egyben nagy utazó egy nyári kalandja után telepítette le ebben a pesti étkezdében. Boszniában, Banja Lukán kóstolta meg és szeretett bele a faszénen sütött, lepénybe töltött nemzeti ételbe.
– És természetesen a műsor végére is maradt még különleges vendég: Fazakas Csaba, a temesvári református egyház megye esperese, Temesvár belvárosi lelkipásztora, akinek bizony nemcsak a templomban, hanem az asztalnál is sok híve akad. Szeret és tud főzni, szívesen próbál ki új dolgokat, kísérletezik a konyhában, de a hagyományok őrzésére is nagy gondot fordít. Egyházi és gasztronómiai fesztiválokon egyaránt rendszeresen bizonyítja ragu- és kürtőskalács-készítő tudományát. Ezek mellett jótékonysági alapon gondoskodik számos rászoruló gyermek étkeztetéséről is.
Korkóstoló – Kossuth – június 28., vasárnap, 9:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.