×

Egyéb

Domovina: nemzetközi kerékpárverseny

A Domovina június 15-i adásának tartalmából:

Négy generáció egy fedél alatt – Tárnokon
Négy generáció együttélése a mai világban igazán egyedi esetnek számít. A szlovák származású Sümegi család Tárnokon, nap mint nap arról tesz tanúbizonyságot, hogy ez az állapot több előnyt jelent, mint hátrányt. Például egyszerűbb egy ilyen családban a szlovák hagyományok átörökítése is.
szerkesztő: Klausz Karola
operatőr: Pokrián Péter
vágó: Helyi Attila

Hetedik Pilisi túra –”Közös utakon”
Június 15- adásunkban a hagyományos, május közepén immár hetedszer megrendezett gyalogtúrájára hívjuk önöket. A „Közös utakon a barátság elmélyítéséért” című rendezvényen a Pilis csúcsát hódították meg a környékbeli falvak lakói és vendégeik, s azonnal kiderül, milyen lehet a turisztika, ha a nemzeti hovatartozás érzése is társul hozzá.

szerkesztő: Bencsik János
operatőr: Kajtsa Zoltán
vágó: Fackelmann Rita

Két keréken a V4 – nemzetközi kerékpárverseny
A barátságról és a békés együttélésről szól a Visegrádi Négyek tagországainak május közepén immár harmadszor megrendezett kerékpárversenye is. A nemzetközi megmérettetés négy szakaszból állt.

Stábunk a magyar vonalon, Budapesttől Győrig kísérte el a versenyzőket.

szerkesztő: Sári Zsuzsa, Antala Zsuzsanna
operatőr: Szél Zsolt
vágó: Násztor Róbert

Videó ajánló

Olvasson tovább