×

Túl az Óperencián: Horváth Margit

A számos különdíjjal elismert színésznő 1967-ben született, pályáját pedig 1983-ban, a Békés Megyei Jókai Színházban kezdte Békéscsabán. A megyeszékhelyen 1994-ig játszott, majd az ország másik felébe, Zalaegerszegre került, ahol a Hevesi Sándor Színház társulatánál öt évet töltött el. Pályafutásának harmadik állomása Nyíregyháza, ahol a Móricz Zsigmond Színház deszkáin mind a mai napig gyakran feltűnik. Az elmúlt bő másfél évtizedben sok jó szerepet játszott sikerrel, többek között a Csárdáskirálynő című operett, a Száz év magány, illetve a Karády Katalinról szóló K und K című darabban – melyet a Jókai Színház mutatott be – alakított főszerepet. Mindemellett rengeteg vígjátékban, drámában és musicalben is fellépett, a 2014–2015-ös évadban Ljudmila Ulickaja Orosz lekvár című darabjában, illetve a Hairben is színpadra lépett.
Bár a saját bevallása szerint izgulós típus, de a színpadon ragyog, az életben pedig megbízható , nagyon jó embernek tartják kollégái és barátai egyaránt.

Szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább