×

Balassi-hangverseny pünkösd előestéjén

Hallgassa meg!

Ősbemutatóként Kulcsár Ferenc Balassi Bálint utolsó éneke című versét is bemutatják az idei Pünkösdi Balassi-hangversenyen: a költeményt Szűts István, a Kormorán együttes billentyűse zenésítette meg. A muzsikus az erre az alkalomra írt verset Molnár Páltól, a koncert szervezőjétől kapta meg, és Kósa Zsolt énekli majd a Pesti Ferences Templomban. A Vasárnapi újságban elhangzott, hogy a zeneszerző iskoláskora óta rajongója Balassinak, a poéta színes élete és csodálatos költészete a fiatalok érdeklődését mind a mai napig magára vonzza. A felvidéki költő versét mint egy sanzont öltöztette dallamba, és Kósa Zsolt, akik rockénekesként kezdte pályáját, az utóbbi években azonban színházban játszik, nyitottan fogadta a dal előadásában rejlő különleges kihívást.

Császár Angela Jászai Mari díjas színésznő a ceremóniamester lesz a május 22-én délután 4 órakor a Pesti Ferences Templomban sorra kerülő hangversenyen. A művész elmondta, hogy a XVI. századi költő küzdelmes sorsa jó témája lenne egy filmalkotásnak. A templomi koncert a közönséggel éreztetheti, hogy mind a nemes költészet, mind a pünkösd ünnepe eleven a mai világban is.

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább