Egyéb

Egy hazában: Karády Katalin-megemlékezés a Magyarországi Szerb Színházban

Az Egy hazában április 26-i adásának témái:

– Adásnapunk délelőttjén II. János Pál pápa szentté avatásának első, valamint a budapesti lengyel templom első plébánosa Wincenty Danek halálának 70. évfordulóján ünnepélyes szentmisét celebráltak a kőbányai lengyel templomban. Ezt követően a II. világháború befejezésének 70. évfordulójára emlékező emléktáblát avattak. Egy kőbányai lengyel asszony személyesen ismerte Wincenty atyát, Bogdańska-Szadai Bożena beszélgetett vele.

– Az őszi önkormányzati választások eredményeképpen, most első alkalommal, megyei nemzetiségi önkormányzatot is alakíthattak a Somogy megyében élő németek. Knoll Erzsébet vezetésével a települések és a programok feltérképezése és ismertté tétele a fő célja a testületnek. Arnold Krisztina beszélgetett az elnökkel.

– Április 16-án és 17-én tartották a beiratkozást a magyarországi általános iskolákban, így a pécsi Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpontban is. A jelentkezők adatait látva kiderült, hogy az új tanévben is magasabb létszámú első osztály indulhat. Győrvári Gábor, az intézmény igazgatója, folyamatosan növekvő létszámról, elégedett szülőkről, valamint jól teljesítő iskolásokról beszélt. Füri Tamás beszélgetett vele.

– Néprajzi gyűjtemények a gyakorlatban címmel rendeztek az elmúlt hétvégén országos konferenciát Rudabányácskán. A Legatum Nonprofit Közhasznú Kft szervezésében 15.-ik alkalommal tartott szakmai tanácskozások mintegy 70 szlovák tájház vezetője, illetve 20 település nemzetiségi önkormányzatának képviselője volt jelen. Mács Ildikó riportja.

– A Magyarországi Szerb Színház Karády Katalin személye előtt tiszteleg a díva halálának 25. évfordulóján. Az előadás írójával és rendezőjével Rusz Milánnal, aki öt évig kutatta Karády életét, naplójegyzeteit, és Varga Klári színművésszel Mándity Predrág beszélgetett a siklósi fellépésük után.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – április 26., vasárnap, 13:00

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább