Bem apó születésnapja

A RONDÓ március 19-i adásának témái:

UKRÁN KULTÚRA NAPJA
Magyarországon az első ukrán nyelvi almanach 1837-ben jelent meg a Budavári Nyomda kiadásában. Ennek tiszteletére a hazai ukránok február 27-én minden évben megünneplik az Ukrán Kultúra Napját. Idén a kulturális műsorban nagy hangsúlyt kapott a hagyományápolás nemzetet megtartó ereje.

BEM APÓ
Bem apó egyike azon történelmi személyeknek, akiket már az általános iskolában megismernek a diákok. Neve szorosan összekötődik március 15-ével, nemzeti ünnepünkkel. De talán nem mindenki tudja, hogy a lengyel származású tábornok március 14.én született. Születésnapján a hazai polónia minden évben a budapesti Bem téren emlékezik meg róla.

NEMZETISÉGI HÍREK:
– Nemzetiségi Kultúrák Napja a Közmédiában május 10-én.
– A hazai ukrán közösség képviselői Tarasz Sevcsenko születésének 201. évfordulója alkalmából koszorúkat helyeztek el a költő budapesti szobránál.
– Az Európai Parlament március 12-én fogadta el az Európai Unió éves jelentését az emberi jogok és a demokrácia helyzetéről a világban 2015-ben.
A dokumentum 77. pontja felszólítja az Európai Unió tagállamait, hogy az Örmény Genocídium 100. Évfordulójával összefüggésben állami szinten ismerjék el a népirtás tényét!
– Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át március 13-án a Pesti Vigadóban. Magas színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetésében részesült Dr. Sutarski Konrad, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára nyugalmazott múzeumigazgatója, költő, író, műfordító.

MARTENICA-ÜNNEP A PARLAMENTBEN
Március a tavasz első hónapja. Bulgáriában ilyenkor az emberek piros-fehér martenicát ajándékoznak egymásnak. Idén a magyar parlamenti képviselők is megismerhették ezt a hagyományt.

ELNÖKI KÖRKÉP
Márciust írunk, majd félév telt el az őszi választások óta. Előző adásainkban megismerhették a ruszin, bolgár és ukrán országos önkormányzatok vezetőit. Elnöki körképünkben ezúttal a lengyel és görög testület vezetőit mutatjuk be.

NEMZETISÉGI SZÍNHÁZAK
Évekkel ezelőtt azt a feladatot kaptam, hogy készítsek riportot a Nemzetiségi Színházak Találkozójáról. A teltházas előadásokkal létrejött fesztiválon részt vett társulatok többsége ma már elismert színházként működik nemzetisége anyanyelvén. Mi több, mára már Szövetségbe tömörültek és keresik a továbblépés lehetőségeit, köztük egy befogadó színházat.
Erről beszélgettünk Gergely László rendezővel, a Szövetség elnökével.

GÖRÖG KONCERT NAGYKANIZSÁN
Színház után folytassuk zenével. Kolonnay Zoltán görög származású zeneszerző nem ismeretlen a Rondó nézői számára. Ezúttal görög zenésztársaival igazi mediterrán hangulatot varázsolt Nagykanizsán a Tavaszi Művészeti Fesztivál nyitó rendezvényén.

FŐZZÜNK UKRÁN MÓDRA
A következő percekben pedig Szegedre látogatunk el, ahol néhány hónappal ezelőtt a Nemzetiségek Házában nagy sikert aratott a bolgár konyhaművészeti bemutató. Ezen felbuzdulva, februárban az ukrán háziasszonyok vendégelték meg az érdeklődőket egy közös főzéssel összekötött vacsorán, ahol többek között az is kiderült, hogy milyen sokféle borcs létezik.

 

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább