×

Egyéb

Ismerje meg a Petőfi TV műsorvezetőit

Buda Márton műsorában, a Talpra Magyarban mutatkozott be az a hat fiatal műsorvezető, akiket a Petőfi TV-n láthatnak a nézők március 15-étől.

Hétfőtől vasárnapig mindennap este 8-tól fél 11-ig jelentkeznek az A38 Hajóról. Koncertekről, színházi előadásokról, valamint filmekről tudósítanak majd, de emellett a fiatalok életének valamennyi területét érintő kérdésekkel is foglalkozik az Én vagyok itt című műsor.

Tatár Csilla

Tatár Csilla

Rátonyi Kriszta

Rátonyi Kriszta

Galán Angéla

Galán Angéla

Tatár Csilla a Dal háziasszonyaként debütált a köztelevízióban, ezúttal pedig a Petőfi TV arcaként folytatja munkáját. Rajta kívül Rátonyi Krisztinát láthatja majd a közönség, őt a Noé barátaiból, A legokosabb osztályból, valamint a Bízunk benned! című vetélkedőből már jól ismerhetik a nézők. A harmadik műsorvezető Galán Angéla lesz, aki korábban a köztévé Angi jelenti című magazinműsorában volt látható. A hölgyek mellett egészen új arcok tűnnek fel műsorvezetőként a Petőfi TV-n: Rátonyi Krisztina mellett Fodor Imre, az M3 csatorna korábbi arca, Tatár Csilla mellett Kerekes Péter debütál, míg Galán Angéla Jakab Márkkal, a Színművészeti Egyetem hallgatójával számol be a fiatalokat érintő kérdésekről.

Fodor Imre

Fodor Imre

Kerekes Péter

Kerekes Péter

Jakab Márk

Jakab Márk

Videó ajánló

Olvasson tovább