2015 - Ľudovít Štúr Emlékév

A szlovák magazin március 16-i adásának témái:

– Szent Konstantin és Metód emlékmiséje Pilisszentkereszten
Szent Konstantin és Metód, Európa társvédőszentjeinek ünnepét Szlovákiában és a magyarországi szlovákok körében július 5-én ünneplik. A római katolikus liturgikus naptárban viszont február 14-én, Szent Konstantin azaz Cirill halálának napján emlékeznek meg róluk. A két szláv hittérítőnek állít emléket az ebből az alkalomból hagyományosan a pilisszentkereszti szlovák önkormányzat társszervezésében tartott ünnepi szentmise.

– Egy bolgár építész a szlovák nemzetiség szolgálatában
Néha megesik, hogy egy magyarországi nemzetiség képviselőjének élete összefonódik egy másik magyarországi nemzetiségével. Ez történt a bolgár születésű Lukács Péterrel is, aki építészként hosszú hónapokon át dolgozott a pilisszentkereszti Pilisi Szlovákok Központjának munkálatain.

– 2015 – Ľudovít Štúr Emlékév
Szlovákia kormánya Ľudovít Štúr születésének 200. évfordulója tiszteletére a 2015-ös évet Ľudovít Štúr Emlékévnek nyilvánította. Demmel József, az OSZÖ Szlovák Kutatóintézetének munkatársa szerkesztett egy kötetet, amely mérföldkő lehet azért is, mert a magyar közvélemény is megismerheti, hogy Ľudovít Štúr mit és hogyan gondolt.

Domovina – Duna – március 16., hétfő, 6:25
Ismétlés – Duna World – március 17., kedd, 12:30

Szerkesztő: Antala Zsuzsanna
Szerkesztő munkatárs: Klausz Karola, Bencsik János
Műsorvezető: Antala Zsuzsanna

Vissza a Domovina műsoroldalára >>

Videó ajánló

Olvasson tovább