Rondó: Hegedűszalon a Fonóban

A Rondó március 5-i adásának tartalmából:

HEGEDŰSZALON A FONÓBAN – HODINKA VONÓSNÉGYES
Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon gyártja termékeit, ahol a mester keze munkája döntő jelentőségű. Ezek egyike a hegedűkészítőé. De ki ne szeretné kipróbálni a hangszereket. Nos, a Fonó negyedik Hegedűszalon rendezvényén a látogatóknak erre is volt lehetősége.
S mindezek mellett, a záró esten a Hodinka Vonósnégyes megtisztelte a készítőket azzal, hogy saját hangszereik mellett, az új hangszereken is játszottak.

UKRÁN ELNÖK
Az őszi választásokat követően megalakultak az új országos nemzetiségi önkormányzatok. Elnöki körképünkben most Kravcsenko Györgyöt mutatjuk be, az ukrán testület vezetőjét.

UKRÁN MISE MISKOLCON
Maradjunk még az ukránoknál. Ezúttal Miskolcra látogatunk el, ahol sok év után ukrán nyelvű misén vehettek részt a hazai ukrán közösség tagjai. A mise egyúttal egy zarándoklat kezdete is volt.

LENGYEL BÁL 2015
A hazai lengyel közösség egyik hagyománya a Lengyel Bál. A rendezvény egyike a lengyel-magyar barátság jegyében létrejövő eseményeknek.

A Rondó legközelebb két hét múlva, március 19-én várja Önöket újra, új időpontban és új csatornán. Március 15. után műsorunk a Duna Nemzeti Főadón jelentkezik, továbbra is kéthetente, csütörtökön, de a kora reggeli órákban, 6 órai kezdettel. Adásunk ismétlését pedig a Duna Worlön láthatják, a déli harangszó után.

Tartsanak velünk a továbbiakban is!

Olvasson tovább